NYISSÁTOK KI A TEMPLOMOKAT!

Nemrégben Székesfehérvárra vezetett utam, ahol örömmel tapasztaltam, hogy a történelmi belváros valamennyi általam látott temploma tárva-nyitva várta a hívőket és nem hívőket egyaránt.

A szentélyekben néhányan vigyáztak a rendre és a csendre, ezáltal biztosítva a teljes nyugalmat. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, és ha egyetlen kívánságom lehetne, biztos azt kérném, hogy az ország – és a Kárpát-medence – valamennyi templomát nyissuk ki.

Ha mi tényleg komolyan hisszük és gondoljuk, hogy a templomainkban ott van személyesen Isten, akkor egész egyszerűen nem tehetjük meg, hogy bezárjuk. Ha létezik legalapvetőbb keresztény tanítás, amit komolyan kell vennünk, akkor az így szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk16,15) Nem lehet zárt templomajtókkal evangelizálni, új embereket megszólítani. Isten soha nem akarja, hogy elrejtsük őt mások elől, folyamatosan szólni akar hozzánk, akár az ő házában, akár máshol. A bezárt templommal azt üzenjük: „Köszi, de most inkább nem…” Isten e helyett végtelen szeretettel arra buzdít bennünket, bűnösöket, hogy „Térjetek meg, és bármikor gyertek hozzám.”

Engedjük meg, hogy a hívők betérhessenek egy rövid fohász idejére ebben az őrülten gyors világban.  Hogy legalább egy térdhajtásra, egy rövid fohászra, vagy egy hálaadásra beugorjanak. És engedjük meg, hogy azok, akik még keresik a hitüket beléphessenek Isten házába, hogy körbenézzenek, hogy csodálkozzanak és gyönyörködjenek. Mert ha megtagadjuk előlük ezt a lehetőséget, akkor soha nem fognak immáron hívőként megjelenni és azt mondani: Köszönöm!

„Ha hiszel: imádkozz! Ha nem hiszel: csodálkozz! Ha művelt vagy: viselkedj tisztelettel!” Ha csak egyetlen ember elgondolkodik a templomba belépve azon a misztikus légkörön, amit mi hétről-hétre valóságnak élünk meg, már megérte. Ha csak egyetlen ember belépett és titokban, csendben elmormol egy imát, már megérte. Ha csak egyetlen ember igent mond Isten hívására, már megérte.

Nyissátok ki a templomokat!