Ferences flashmob a békéért 2015 ádventjén

Az Úr adjon Nektek békét! (Assisi Szent Ferenc) Napjainkban egyre nagyobb mértéket ölt a világban tapasztalható békétlenség, ezért a ferences közösség felhívására 2015. december 13-án, Ádvent 3. vasárnapján több száz gitáros és énekes csatlakozott egy nagy közös flashmobhoz, hogy Karácsony…

Rendhagyó karácsonyi történet

Böjte Csaba előadásából „A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában…” „Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is…

Ima ádventben

Mindenható mennyei Atyám! Sötétségben vergődő életemet eléd viszem és várom azt, hogy rám tekints. Mindennapi rohanásban morzsolódnak el napjaim és örömtelenségben keresem a kivezető utat. Te vagy az én teremtőm és oltalmazóm is születésemtől fogva. Irányítsd az én lépéseimet, hogy…

Ádventi gondolatok Böjte Csabától

A gonosz szeretne lelkünkbe furakodni és elvenni tőlünk a reményt. Szeretné elhitetni velünk, hogy nincs jövő, hogy létünk elérte a korlátokat, a plafont, és most már innen a civilizációnk hullámcsúcsáról csak a mélybe zuhanhatunk. Hihetetlen komor színekkel, sok logikával dolgozik:…

A világ rád kényszeríti akaratát

„Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti szellemi dicsőítésetek. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy…

A keresztény alázatosság litániája

Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! – Krisztus, kegyelmezz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket! – Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass meg minket! – Krisztus, hallgass meg minket! Mennyei Atyaisten; –…

Mit jelképez az ádventi koszorú?

 Az adventi koszorú végigkíséri a karácsonyi várakozás négy hetét, megteremti az esti ima bensőséges hangulatát a családban. A koszorú mint tárgy is szép. A karácsonyváró gyertyagyújtás a gyerekek meghatározó élményévé válhat, így jó, ha el tudjuk mesélni nekik, mit jelképez…

Miklós püspöktől Mikulásig

Élt egyszer Kis-Ázsiában, a 300-as évek elején, Patara városában egy jó lelkű fiú, aki a szegényeknek osztotta szét apai örökségét. Amikor tudomást szerzett arról, hogy nyomorúságba jutott szomszédja bordélyházba akarja adni a lányait, titokban, éjjel három arannyal teli erszényt dobott…

Reményik Sándor: József, az ács, Istennel beszél

Magasságos, Te tudod: nehéz ez az apaság, Amit az én szegény vállamra tettél. Apja volnék, – és mégsem az vagyok. Ez a gyermek… ha szemébe tekintek, Benne ragyognak nap, hold, csillagok. Anyja szemei s a Te szemeid, Istenem, a Te…

Hálaima

Köszönöm, Uram, a végtelenbe nyíló hajnalokat, melyek Hozzád és az emberekhez vezetnek. Köszönöm a fényeket és a színeket, mert általuk Rád ismerek a világban. Köszönöm az ízeket és az illatokat, a paprikás krumplit és a búzakenyeret. Köszönöm, hogy nekünk ajándékoztad…