Az én Jézusom a Krisztus, akitől nekünk
már nem kell kérdeznünk, hogy
„Te vagy- e az, akinek el kell jönnie,
vagy valaki mást várjunk?” (Mt 11, 2)
Jóságáról, szeretetéről a megjövendölt
messiási jelekről, – mi már felismertük Őt.
Arról, hogy nem megy el részvétlenül és érzéketlenül
a szenvedő, a rászoruló ember mellett.
Arról hogy segít, gyógyít, Evangéliumot,
– ÖRÖMHÍRT hirdet.
Ez a vasárnap, az öröm vasárnapja!
Gaudete vasárnap.
Mert a szentmise bevezető éneke, (introitusa)
így szól: „ Örüljetek az Úrban szüntelenül,
újra csak azt mondom, örüljetek,
az Úr közel van” (Fil 4, 4-5)
Sajnos a látszat még mindig,
– kétezer évvel azután, hogy eljött,
s annak ellenére, hogy minden adventben,
– így az idén is, – várjuk Őt, –
nem azt mutatja,
hogy a kereszténység az öröm vallása.
Bizony a Mester azt mondta:
„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét!”
Hordozza Vele együtt. Tagadja meg magát.
Üdvösség nincs önmegtagadás,
a bűnös én keresztre feszítése,
a tilalmak tiszteletben tartása nélkül.
A Krisztus-követés mégis az ÖRÖM vallása!
Mert nem a kereszthordozás a cél!
Csak eredményt hozó eszköze a Nagy Célnak,
– amely ÖRÖM a Szentlélekben.
Az sem teljesen igaz, hogy míg a földön élünk,
sorsunk a sanyarúság és csak
utána következik a végtelen boldogság.
A keresztény ember életének lényegét
nem a parancsok
és szertartásos előírások teszik.
A krisztusi élet lényege:
e földi létben alkalmassá válni
az isteni élet boldogságának ÖRÖMÉRE.
A jelen megpróbáltatásainak célja,
hogy eltávolítson a lélekből mindent,
ami megakadályozná,
hogy majd részt vegyen
Isten kimondhatatlan ÖRÖMÉBEN.
A bűnökre beállított ember számára ugyanis
idegen és élvezhetetlen az az ÖRÖM,
amely a végtelen Jóság, Igazság, Szépség – sajátja.
Aki pedig őszintén,
még ha bukdácsolva is,
ha gyarló módon éli is meg
Jézus Krisztus kereszthordozó életét,
az egyre alkalmasabbá válik
a mennyei ÖRÖM befogadására.
Ő már itt, – „útközben” – olyan ÖRÖMRE tesz szert,
olyan belső derűre, amelyet kizárólag
a krisztusi élet adhat meg.
Ha elbuktunk is,
ha erőt vesztettnek érezzük magunkat,
– akkor is, – ebben legyen részünk.
Ebben az ÖRÖMBEN éljük meg vasárnapunkat
és majd, a már nagyon közeledő Ünnepet!
(Csukor Árpád)