Első stáció – Jézus föltámad halottaiból

A nyitott sír tanúsága

– Méltó a Bárány, akit megöltek,
– hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

„A követ a sírtól elhengerítve találták. Amikor beléptek, nem látták az Úr Jézus testét.” (vö. Lk 24,1-11)

A követ a sírtól elhengerítve találták. Nem azért volt így, hogy a föltámadt Jézus ki tudjon jönni a sírból, hiszen később zárt ajtókon át jelenik meg valóságos, szent, megdicsőült testében, hanem azért, hogy én bemehessek oda, és igencsak elámulhassak, mint Péter, és meglepődhessek, mint az asszonyok a mindenható Isten művén. Csak számomra létezik elhengeríthetetlen nehéz kő, mely örökre elzárni látszik mindazt, amiben reménykedtem. Isten számára nem létezik sírkő, és nincs lehetetlen. Ő teremtő Isten, aki a nemlétezésből hozta elő szeretetével a mindenséget. Nagyobb tett a teremtés, melynek „eredményét” látom, tapintom, érzem, mint a halott test örök dicsőségre való föltámasztása. Nagy műveinek csak eredményét láthatom, őt magát cselekvése közben soha. Az egész teremtett világ egyetlen nyitott húsvéti sír, benne a sírkövön hagyott leplek nyoma, és a belé áradó világosság. A sejtek és atomok világa csupa Húsvét hajnali nyitott sír, mely megdöbbenést, megrendülést, örömteli félelmet kelt, megannyi elhengerített kő, mely betekintést enged Isten hatalmának misztériumába. Jézus nem áll elém mindjárt föltámadt testének dicsőségében, hanem – mint a jegyes kedvesének – finom, gyöngéd jeleket ad: csak nekem, az embernek szóló jeleket, hogy keressem őt a hajnali harmatban, míg a mit sem sejtő, halálra szánt régi világ alszik. Jeleket ad, hogy lassan derengeni kezdjen a hit világossága az értelmemben, a halhatatlan reménység hajnalpírja a szívemben. „A követ a sírtól elhengerítve találták.” Azt a követ, mely életem delén elzárja reményeim útját, nem tudom elhengeríteni. Azt a követ, mely lassan és feltartóztathatatlanul rácsúszik életem horizontjára, nincs erőm elmozdítani. Lassan élve leszek eltemetve? Tudhatom világos tudással, hogy a halál vár rám, és annak előhírnökei: a gyengülés, lehetőségeim beszűkülése, elhagyatottság és megoszthatatlan magány, s végül a biológiai széthullás. Ha azonban Jézussal zárkózom életem sírjába, ha vele temetkezem el, akkor életem földbe hulló magként elhal, de új életre támad. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. így még ebben az életben megtapasztalom föltámadása erejét, Isten hatalmának csodáját. A kő, mely már-már teljesen bezárt a halál kozmikus, süket csöndjébe, most mintha fokozatosan elhengerülne. Újra látom a világot sírkamrámból, de már nem a régit, hanem az új teremtést, amelyben Jézus az én Istenem, minden a mindenben. Eltemetkezni vele, hogy föltámadjak vele: nem halálom pillanatában esedékes feladat, hanem mindennapi teendőm. Rábízom a kő elhengerítését. Rá és angyalaira… A Húsvét hajnali üres sír, az első beáradó napsugarakban felragyogó leplek az igazi reménységet adó üzenet. A Szent Szűz méhéből lépett így e világba, ahogy most a földanya méhéből Isten dicsőségének világába indult. Milyen hasonló a sírbarlang a betlehemi barlanghoz! Ott is jelen vannak az angyalok, és nagy örömet hirdetnek nekünk: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, föltámadt.