Jézus kiment a perifériákra

A mai evangélium alapján három dologról elmélkedünk.

Először: Jézus kiment a perifériákra.

Másodszor: a meghívott apostolok, tanítványok nem önjelöltek voltak, Jézus személyesen szólította meg őket.

Harmadszor: elhangzik az evangélium hirdetésének félreérthetetlen példamondata. Jézus kiment a perifériákra.

Ferenc pápa ezzel kezdte programját, majd ezzel is folytatta. Menjünk ki a határvidékekre, szólítsuk meg az embereket, kérdezősködjünk szükségeik felől és enyhítsük szenvedéseiket. Ferenc pápát sok katolikus ember kifejezetten nem szereti. Ezek a testvérek féltik tőle az egyházat, néha még ki is oktatják az Interneten katekézisből. Azok, akik sértve érzik magukat, akik szerint a pápa minden szavával eltalálja őket. Jól érzik. Szentatyánk nem volt hajlandó beköltözni a fényűző, szegényeket megszégyenítő pápai luxus – lakosztályba. Helyette a Szent Márta Ház hotelszobáját választotta, ahol a kis kápolnában misézik és a menzán étkezik.

Ferenc pápa, a Hegyi Beszéd pápája így beszélt a szóban forgó témáról: „A hit Isten értékes ajándéka, amely megnyitja elménket, hogy meg tudjuk ismerni és szeretni tudjuk Őt. Kapcsolatba akar lépni velünk, hogy részesítsen bennünket az Ő saját életében, hogy életünknek teljesebb értelmet adjon, jobbá és szebbé tegye.

Isten szeret minket! A hit viszont azt kéri, hogy befogadjuk, tehát személyes válaszunkat kéri, a bátorságot, hogy Istenre bízzuk magunkat, az Ő szeretetét éljük meg, és hálásak legyünk végtelen irgalmáért. Ez nem csupán keveseknek fenntartott, hanem nagylelkűen felkínált ajándék. Mindenkinek meg kellene tapasztalnia azt az örömet, hogy érzi, Isten szereti őt, vagyis az üdvösség örömét! Olyan ajándék ez, amit nem tarthatunk meg csak saját magunknak, hanem meg kell osztanunk. Ha csak magunknak akarjuk megtartani, akkor elszigetelt, terméketlen és beteg keresztények leszünk. Az evangélium hirdetése hozzátartozik ahhoz, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és állandó elkötelezettséget jelent, mely élteti az egész Egyházat. …

Minden közösség akkor „felnőtt”, amikor megvallja hitét, örömmel ünnepli azt a liturgiában, megéli a tevékeny szeretetet és szüntelenül hirdeti Isten igéjét, kilépve saját háza tájáról, hogy elvigye a „perifériákra” is, különösképpen azoknak, akiknek még nem volt alkalmuk megismerni Krisztust.

Hitünk szilárdságának mértéke egyéni és közösségi szinten abban is megmutatkozik, hogy mennyire tudjuk átadni másoknak, terjeszteni, szeretetben megélni, tanúságot tenni róla mindazoknak, akikkel találkozunk és együtt járjuk az élet útját.

”Jézus úgy kezdte működését, hogy kiment a perifériákra. Nem a vallásos zsidókhoz ment, mert tudta, hogy ott első lépésben nem sokat tehet. Nem is a pogányokhoz, mert azok kinevették volna. Galilea határvidékét vette célba. A keresőket. A bizonytalanokat. Azokat, akik várták már Őt, de nem igazán tudták azt megfogalmazni.

Meghívta szolgálatra az embereket. „Kövessetek engem, és én az emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt.

A mai világban, ahol az elköteleződés oly sok gondot jelent az embereknek, szinte példa nélküli az ilyen eset. Az otthagyták hálóikat azt jelenti, hogy mindenüket elhagyták.

Gondoljunk a saját helyzetünkre. Mindenünket otthagyunk és követünk egy embert. Akit talán először látunk. És itt érkeztünk el a lényeghez. A meghívottak nem egy tanítást, nem egy ideológiát követtek, hanem egy személyt. Jézus Krisztust. Akinek személyes kisugárzása magával ragadta őket.

A kereszténység lényege Jézus követése. Nem egy tanításé, nem egy ideológiáé, nem egy izmusé. A mi egyházunk nem támogathatja a kultúrkereszténységet. A kultúrkereszténység az Evangéliumok elárulása. Akkor is, ha a mai keresztények inkább nem is olvassák az Evangéliumokat, nehogy felébredjenek. Amíg egy langyos intézmény tagja vagyok, ahol némi önkéntes hozzájárulás ellenében vigasztalást, szép szavakat, megértést kapok, addig nincs baj – gondolják. Csak nehogy prófétai szót halljak, mert akkor előbújik belőlem a szabadgondolkodó és a jogaimért kiáltok.

A valóság ez: amíg egy eszmét, egy tanítást követek, addig nem kell felelősséget vállalnom saját életemért, cselekedeteimért. Addig mindig van, aki meghallgatja nyafogásimat, szüntelen panaszáradataimat. Addig minden nehézségre van egy kifogásom. És minden maradhat a régiben. A lényeg: nem kell változnom.

Pedig a hit folyamatos változást jelent. Egy megkövült egyház, amely a múltjából él, és nem tud válaszokat adni a jelenre, halott. Amíg egy intézményi struktúrát követek, addig el tudok bújni a díszletek között. Lázas semmittevésben telhetnek el éveim. A kereszténység nem eszme, nem tanítás és nem intézmény, még akkor sem, ha ezt az intézményt Egyháznak hívják. Jézus nem a Vatikánt alapította! A kereszténység, az Egyház maga Jézus Krisztus. Az Egyház Jézus misztikus teste. Szentlelkével él, éltet, elevenít. Személyesen. Tehát a lelki élet nem csak zenehallgatásból, freskók fényképezéséből és bámulásából, nem szabályok kínos betartásából, bibliai részek köldöknéző elemezgetéséből áll, hanem Jézus követéséből.

A kereszténység életmód, életforma. És mint ilyen nem egyeztethető össze a világias dolgokkal. „Térjetek meg!” Jézus szava eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb. Nem illúziókkal ringat, nem tesz szektás ígéreteket. Nem árul zsákbamacskát. Egyenes. Őszinte. „Térjetek meg! Tartsatok bűnbánatot!” Még hogy én? Nekem nincsenek bűneim. Ezért haldoklik a kereszténység Európában. Nincs igazodási pont. Minden viszonylagos. Minden relatív. Nincsenek tekintélyek. Mitől is lennének, hiszen egyetlen tekintély létezik, az Isten. Ő az aki tekintélyt kölcsönöz embereknek. Isteni tekintélyjel működik az ország első embere (régebben a Király). Isteni tekintélyjel nevel az édesapa, édesanya, a jó tanár, az orvos, a pap, az emberekkel foglalkozó személyek. Ezek a tekintélyek megszűntek. Nincs. Vége. És ezzel elveszett az egymásba vetett bizalom is. A szegények perselypénzét el lehet költeni, a templomban lehet pletykálkodni, az apát és a tanárt meg lehet támadni, sőt még bántalmazni is lehet. Az Isten nélküli társadalomban, mint a mai is, egy köztörvényes bűnözőnek több joga van mint egy becsületesen dolgozó, törvénytisztelő embernek. Egy ilyen társadalomban a pápát támadják és néhány sikkasztó, engedetlen bíborost istenítenek.

Mi történt? „Térjetek meg!” – mondja Jézus. „Tartsatok bűnbánatot!” Finom sütemények és langy téa mellett, fűtött szobában, kényelmes, mély fotelekben könnyű fecserészni az Evangéliumról.

Krisztus földi helytartója ébresztőt fúj az európai kereszténységnek! Irány a perifériák! Nekem nem kell nyolc – tíz puccos miseruha, elég kettő, színenként. Abból is a legolcsóbb, a legegyszerűbb. Száz évig elég! Ha még kapnék ajándékba, azonnal eladom és fölajánlom a szegényeknek a Karitász Csoporton keresztül.

Csak annyi pénzed legyen, amiből ember módjára élhetsz. A szemetelés, az eldobálás kultúrájának nincs szüksége Krisztusra. A jólétben ugyanúgy nem lehet evangelizálni, mint a nyomornegyedekben, ahol először enni kellene adni az embereknek.

„A szegény egyháznak semmi keresnivalója a gazdagok között” – mondta Ferenc pápa.Vannak keresztények, akik a fejükben hordják Jézust. Ők azt kérdezik először: „Hiszel Istenben? Meg vagy keresztelve? Bérmálkoztál? Nem mulasztottál misét? És vannak keresztények, akik a szívükben hordják Jézust. Ők azt kérdezik: „Testvér! ettél ma már? Nem vagy éhes? Nem vagy fáradt?”

Jézus hallgatóihoz fordulva így szól: „Gyertek, kövessetek engem!” Az Úr nem hivatkozik eközben sem az Írásokra, sem Keresztelő Jánosra, a saját nevében, a saját tekintélye által hív meg embereket. Szavai annyira lenyűgözőek voltak, annyira meggyőzőek, hogy Péter és testvére András egy szó nélkül, kérdezgetés nélkül, azonnal otthagyták mindenüket és elindultak vele.

Mi már tudjuk hová vezetett útjuk, ezt ők, akkor még nem tudták. A lényeges dolgokat menet közben tanulták meg, munka közben, kint a frontvonalakon, a perifériákon. Jézus első fellépésénél nem a szavak a fontosak, hanem a tekintély, amely szavait fedezte. A vele való személyes találkozás volt az, aminek ezek a keményfejű de tiszta szívű emberek nem tudtak ellenállni. Jézus ma is hív mindannyiunkat a vele való személyes találkozásra. Ne féljünk nyíltak, őszinték lenni! Ne féljünk megfogalmazni elesettségünket, elakadásainkat! Ő tudja miről beszélünk. Az intézmény imádata és a szabályok szolgálata helyett imádjuk és szolgáljuk Jézust, a Krisztust!