Tizedik stáció – A föltámadt Jézus átadja a főhatalmat Péternek

A szeretet megtisztulásának útja

• Méltó a Bárány, akit megöltek,
• hogy Övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

„Uram! Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.” (vö. Jn 21,15-19)

Az eddigi húsvéti stációknál megcsodáltuk Jézus szeretetét tanítványai iránt, amely minden értelmet meghalad, és így magával ragadja őket. Ezúttal Simon Péternek nyilatkoztatja ki megbocsátó, feloldozó szeretetét, de csodálatosan álcázott, rejtett formában, mikor szeretetvallomást kér tőle. Ahogy elmélyül az apostol szeretetének alázatossága, ahogy egyre mélyebben felismeri, hogy az ő szeretete csak visszfénye lehet annak az irgalmas és megbocsátó szeretetnek, amely „mindent tud”, úgy kap egyre nagyobb megbízatást, küldetést Jézus juhainak legeltetésére, vagyis vezetésére, irányítására és gondozására, így válik a láthatatlan és egyetlen Pásztor látható, szinte szentségi jelévé.

„Simon, Jónás fia, jobban szeretsz-e, mint ezek?” Jézus nem akarta lépre csalni Pétert, de ő lépre ment. A kérdésben nem azt az egyedülálló szeretetet vette észre, amellyel őt szereti az Úr a háromszoros (vagyis teljes) tagadás után. Ezzel egyedülálló módon viszontszeretheti őt, mert akinek többet bocsátanak meg, az jobban szeret. A kérdésben Péter összehasonlítást lát: ő – és a többiek! És amint Urunk kereszthalála előtt arról vitatkozva, hogy ki nagyobb közülük, elárulták a bennük lévő uralkodási vágyat, úgy most Simon Péter a benne lévő vetélkedés és kitűnni vágyás szelleméről tesz tanúságot, amikor így szól: „Igen, Uram.” Ha alázatos lett volna, s nem a többiekre tekint, hanem saját magára, arra, aki megtagadta az Urat, akkor már az első kérdésre így felelt volna: Én nem tudom, hogy ők hogyan szeretnek téged, Uram, de te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged. – Mindenesetre a szeretet eltörli a bűnöket, s ha Péter még nem jutott is el a szeretet tökéletességére, már alkalmas arra, hogy az Úr rábízza bárányait.

Elgondolkodhatunk: Jézus nem azt kérdezi a jövendő pásztortól: Szereted-e bárányaimat? Nem arról az emberi szeretetről van itt szó, amely szép és jó, de arra elégtelen, hogy valaki Krisztus bárányait vezesse. Itt csak az lesz alkalmas e feladatra, aki az Úr Jézust szereti, és szeretetének alázatában arra a fölfedezésre jut: tulajdonképpen az Úr szereti őt. Előbb és föltétel nélkül szereti – bűnei ellenére. Erre ráébredve válik eggyé Simon Péter feloldozott és megtisztított szíve Jézus isteni szívével. Így Péter által maga Jézus fogja szeretni a juhokat és bárányokat.

A másodszori kérdés már meglephette Pétert, de csak a harmadikra történt meg a nagy változás, amelyről így számol be az evangélista: „Péter elszomorodott, hogy harmadszor is kérdezte: szeretsz-e engem?” Ez a szomorúság az életre vezet. A gazdag ifjú szintén szomorú lett, amikor Jézus felszólítását – hogy adja el mindenét, és kövesse őt – nem volt képes megtenni, és eltávozott. Az a fajta szomorúság a halálba vezet. Más mindannak elvesztésén szomorkodni, amit a világban birtoklunk – és más azon, hogy Jézust elveszíthetjük bűneink és tagadásaink miatt. Simon Péter visszaemlékezett az Úr szavára: „Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.” Mikor az Úr némán rátekintett, keserves sírásra fakadt. Most csak elszomorodik, és a keserűség kezd eltűnni e szomorúságból, hiszen harmadszor is kimondhatta a szeretet szavát. Azzal, hogy Jézus már kétszer is rábízta bárányait, finoman jelezte, hogy feloldozta őt. Péter szeretete alázatossá vált. Már nem hasonlítja magát