- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Mindent elhagyni, ami gátol Felé, mindent odaadni…..
Ahogyan egyre közelebb kerülünk Istenhez az életünkben, egyre magasabbra jutunk saját Golgotánkon is. Hosszú és viszontagságos ez az út, többször elestünk, többször felálltunk, de valahogy mentünk tovább, hurcoltuk a keresztünket. Elképzelhető, hogy úgy érezzük, sok mindenen túl vagyunk, jöhet bármi, most már talpon maradunk, most már nem tántorít el soha semmi erről az útról. Megerősödtünk a szenvedésben, úgy érezzük, már képesek vagyunk áldozatot hozni a szeretetért és képesek vagyunk viszonzás nélkül tenni a jót. Képesek vagyunk a tekintetünket Krisztusra szegezni és úgy járni az úton, szinte mindenünket az Ő szolgálatába állítottuk, és ezt talán már mások is meglátják bennünk.
Akkor a végtelenül kegyelmes jó Isten letekint ránk és amikor azt gondoljuk, most megáld minket jóságunkért, akkor forgószelet bocsát ránk, ami ide-oda dobál minket és elveszi azt is, amink még maradt, – amit magunktól nem voltunk hajlandók letenni. Elveszi mindenünket, ami nem erre az útra való. Test nem örökölheti Isten országát (1Kor 15,50) – mondja szent Pál, és a legnagyobb szenvedést ez okozza. Nem az, amikor arcul ütnek vagy vádolnak jogtalanul, amikor leköpdösnek, vagy nem veszik észre a szeretetünket. A legjobban az fáj, amikor Istennek oda kell adni azt, amihez még belül ragaszkodtunk, vagy elengedni azt, ami vagy aki nem az életünkbe való.
Beláthatjuk, hogy a kegyelem eszköze ez. Akinek semmije se marad, már nem fél, hogy elveszít valamit. Amikor semmink nincs, akkor vagyunk a leggazdagabbak. Már könnyű a jó úton maradni.
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!
