- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Az egó haldoklása fájdalmas. A test halála ez a lélek életéért.
Most már nincs semmim. Odaadtam mindent, ami valaha számított nekem, semmim sincs, amit meg akartam volna tartani magamnak.
Hagytam magam keresztre szegezni a szeretetért. Most már halott a régi ember. Nincs ami fájjon, nincs, ami ellenkezzen velem. Csend van és béke és halál.
Vajon sajnálni fogom-e valaha, mindazt, ami test szerinti vágy és már nem lehet az enyém? Vagy talán már nincs is szükségem ilyesmire.
De mi van, ha tévedés volt?
Honnan tudom, hogy tényleg lesz valami a halálomon túl? Mi van akkor, ha mégsincs feltámadás? Akkor örökre elvesztettem mindent…
Hányszor van, hogy már Istent sem érzem, eltűnt, elhagyott.
Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Imádkozni nem tudok, csak rágondolok, de nem megy.
Mi lesz, ha az egész út hiábavaló volt???
Mindent feltettem rá, Őérte, és most nincs sehol. Nem vár tárt karokkal, nem ringat és biztat, én pedig itt vagyok összecsuklott végtagokkal, vérben és izzadtságban fürödve…vagy már az is kihűlt rajtam.
Hideg halál.
Egyedüllét, magány.
A világba már nem mehetek vissza, az már rég nem az enyém. De nem is tudnék. Mit keresne egy holt az élők között?…Vagy élő a holtak között? Most Jeremiásként kiáltok Hozzád Uram: “Rászedtél és én hagytam, hogy rászedj.” (Jer 20,7)
Érdemes ezt így végigjárni? Hisz nem várt az életben semmi jutalom.
Ki emel fel innen?
…
- – Könyörülj rajtunk, Uram!
- – Könyörülj rajtunk!
