- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Az önzés haldoklása fájdalmas. A test halála ez a lélek életéért.
Most már nincs semmim. Odaadtam mindent, ami valaha számított nekem.
Hagytam magam keresztre szegezni a szeretetért. Most már halott a régi ember. Nincs ami fájjon, nincs, ami ellenkezzen velem. Csend van és béke és halál.
Vajon sajnálni fogom-e valaha mindazt, amire vágytam és már nem lehet az enyém? Vagy talán már nincs is szükségem ilyesmire.
De mi van, ha tévedés volt? Mi van, ha halál van, de nincs feltámadás? Akkor örökre elvesztettem mindent…Most Istent sem érzem, eltűnt, elhagyott.
Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Imádkozni nem tudok, csak rágondolok, de nem megy.
Az egész út egy hiábavaló csalás volt???
Mindent feltettem Rá, Őérte, és most nincs sehol. Hallgat. Nem érzem a jelenlétét, nem hívogat tárt karokkal, nem ringat és biztat, én pedig itt vagyok összecsuklott végtagokkal, vérben és izzadtságban fürödve…vagy már az is kihűlt rajtam.
Érdemes volt ezt végigjárni? Hisz nem várt az életemben földi jutalom. Csupán az öröklét reményéért vállaltam a szenvedést.
Hideg halál. Egyedüllét, magány.
A világba már nem mehetek vissza, az már rég nem az enyém.
De nem is tudnék. Mit keres egy halott az élők között? Vagy…élő a halottak között? Ki vagyok én?
Ki emel fel innen?
Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
- – Könyörülj rajtunk, Uram!
- – Könyörülj rajtunk!
