Hogyan érthetjük meg az Eucharisztia misztériumát? Részletek Szent II. János Pál pápa Mare nobiscum Domine c. apostoli leveléből az Eucharisztia évéből (2004/05)
1. „Maradj velünk, Urunk, mert esteledik” (vö. Lk 24,29). A föltámadás napjának estéjén az Emmausz felé tartó két tanítvány is ezzel a meghívással fordult a Zarándokhoz, aki csatlakozott hozzájuk az úton. Szomorú gondolatokkal telve nem is képzelték, hogy ez az ismeretlen éppen az ő Mesterük, de már föltámadottan. A szívükben mindenesetre valami „lángolást” (vö. 24,32) éreztek, miközben Ő beszélt hozzájuk és „magyarázta” az írásokat. Az Ige világossága feloldotta szívük keménységét és „megnyitotta a szemüket” (vö. 24,31). A sötétedő estében és a lelküket betöltő sötétségben ez a Zarándok egy fénysugár volt, aki fölkeltette a reményüket és megnyitotta a lelküket, hogy a teljes világosságra vágyódjanak. „Maradj velünk” – kérlelték. és Ő engedett a kérésnek. Röviddel ezután Jézus eltűnt előlük, de a Mester „ott maradt” a kenyér színe alatt, melynek megtörésekor megnyílt a szemük.
2. Az emmauszi tanítványok képe nagyon alkalmas arra, hogy megadja annak az évnek az alaptónusát, melyet az Egyház arra szentel, hogy különlegesen átélje a Szent Eucharisztia misztériumát. Kérdéseink, nyugtalanságaink olykor súlyos csalódásaink útján az isteni Zarándok ma is útitársunk, hogy az írások magyarázatával elvezessen Isten misztériumainak befogadásához. Amikor a találkozás Vele teljessé válik, az Ige világosságát követi az a világosság, amely „az élet kenyeréből” fakad, és Krisztus ezzel teljesíti leginkább ígéretét: „Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (vö. Mt 28,20).
(….)
„Fölismerték Őt a kenyértörésben” (Lk 24,35)
14. Jelentőségteljes, hogy az emmauszi tanítványok, miután az úr szavai megfelelően fölkészítették őket, az asztalnál, a „kenyértörés” egyszerű gesztusában ismerték fel Őt. A jelek csak akkor „beszélnek”, ha az értelem megvilágosult és a szív lángol. Az Eucharisztia a megvilágosító és gazdag tartalmú üzenetet hordozó jelek e dinamizmusában bontakozik ki teljesen. A misztérium a jelek által nyitja meg a hívők szemét.
Miként az Ecclesia de Eucharistia enciklikában hangsúlyoztam, nagyon fontos, hogy a szentség egyetlen vonása se merüljön feledésbe. Az embert ugyanis mindig éri a kísértés, hogy az Eucharisztiát a saját emberi dimenziói közé redukálja, holott valójában az embernek kell kitárulnia a misztérium dimenziói előtt. „Az Eucharisztia túlságosan nagy ajándék ahhoz, hogy csorbításokat és kétértelműségeket tűrhetne.”[12]
15. Kétségtelen, hogy az Eucharisztia legszembetűnőbb dimenziója a lakoma. Az Eucharisztia nagycsütörtökön este a húsvéti vacsorán született. éppen ezért még a szerkezetében is hordozza a közös étkezés jellegét: „Vegyétek és egyétek…, majd vette a kelyhet…, nekik adta, mondván: igyatok belőle mindnyájan …” (Mt 26,26–27). E szempont nagyon jól kifejezi a kommunió kapcsolatát, melyet Isten létre akar hozni velünk, s melyet nekünk egymás között meg kell valósítanunk.
Semmiképpen nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az eucharisztikus lakomának mélységes és elsődleges értelme az áldozat.[13] Az Eucharisztiában Krisztus újra megjeleníti számunkra a Golgotán egyszer s mindenkiért bemutatott áldozatot. Jóllehet az eucharisztikus lakomán a föltámadott Krisztus van jelen, magán hordozza szenvedésének jeleit, melynek „emlékezete” minden szentmise, miként a liturgia a konszekrációt követő akklamációval emlékeztet erre: „halálodat hirdetjük, Urunk és hittel valljuk föltámadásodat…”. Ugyanakkor, miközben megjeleníti a múltat, az Eucharisztia a történelem vége, Krisztus második eljövetelének jövendője felé irányít minket. Ez az „eszkatologikus” szempont olyan magával ragadó erőt ad az Oltáriszentségnek, mely reménnyel tölti el a keresztény életet.
„Én veletek vagyok minden nap…” (Mt 28,20)
16. Az Eucharisztiának mindezen dimenziói kapcsolódnak egy olyan szemponthoz, mely leginkább próbára teszi hitünket, és ez a „valóságos” jelenlét misztériuma. Az Egyház egész hagyományával összhangban mi hisszük, hogy az eucharisztikus színek alatt Jézus valóságosan jelen van. E jelenlétet – amint VI. Pál pápa érthetően magyarázta – nem azért mondjuk valóságosnak, hogy tagadjuk a többi jelenlét valós voltát, hanem hogy kiemeljük a szubsztanciális jelenlétet, melynek erejéből Krisztus, az Isten-Ember teljes valójában jelen van.[14] Ezért a hit megköveteli tőlünk, hogy azzal a tudattal álljunk az Eucharisztia előtt, hogy Krisztus színe előtt állunk. éppen a jelenléte ad a többi dimenziónak – lakoma, a húsvét emlékezete, eszkatologikus elővételezés – olyan jelentést, ami felülmúlja a puszta szimbolikát. Az Eucharisztia a jelenlét misztériuma, mely által a leginkább megvalósul Jézus ígérete, hogy velünk marad a világ végezetéig.
Ünnepelni, imádni, szemlélni
17. Mily nagy misztérium az Eucharisztia! Olyan misztérium, melyet elsősorban jól kell ünnepelni. A szentmisét kell az egész keresztény élet középpontjává tenni, és minden közösségnek mindent meg kell tennie azért, hogy az ide vonatkozó szabályok szerint a kellő módon ünnepelje a nép részvételével, a kiosztott szerepek megfelelő betöltésével és komoly figyelemmel a szakralitásra is, melynek még az éneket és a liturgikus zenét is uralnia kell. Az Eucharisztia éve egyik konkrét feladata lehet minden plébániai közösségben a Római Misekönyv alapelveinek és szabályainak gondos tanulmányozása.
Az üdvösség szent jelekben megjelenített misztériumainak befogadásához nagyon jó út a liturgikus év követése. A lelkipásztorok legyenek gondosak abban a „müsztagogikus” katekézisben, melyet az egyházatyák annyira becsültek, s amely segít a liturgia szavainak és mozdulatainak megértésében, elvezeti a hívőket a jelektől a misztériumokhoz, és ahhoz, hogy egész életük elmerüljön bennük.
18. Részleteiben mind a szentmise ünneplése közben, mind a szentmisén kívüli szentségimádásban ébren kell tartani Krisztus valóságos jelenlétének tudatát. Ez mutatkozik meg a beszéd hangnemében és hangerejében, a mozdulatokban és mozgásokban, és az egész magatartásban. Az ide vonatkozó szabályok emlékeztetnek – én magam is ismételten hangsúlyoztam[15] – annak fontosságára, hogy csendet kell biztosítani mind a szentmisében, mind a szentségimádás alkalmával. Egyszóval mind a fölszentelt szolgáknak, mind a hívőknek a legnagyobb tisztelettel kell bánniuk az Eucharisztiával.[16] A tabernákulumban jelenlévő Jézus egyre több olyan szerelmes lélek számára legyen vonzó pólus, akik képesek arra, hogy hosszasan időzzenek nála, hallgassák a szavát és érezzék szívének dobbanásait. „ízleljétek és lássátok, hogy milyen édes az úr!” (Zsolt 33,9.)
A szentmisén kívüli szentségimádás legyen ebben az évben minden plébániai és szerzetes közösség különleges feladata. Hosszasan időzzünk leborulva az Eucharisztiában jelenlévő Jézus előtt, hitünkkel és szeretetünkkel jóvátéve a bántásokat, a mellőzéseket és a sérelmeket, melyeket üdvözítőnknek oly sok helyen el kell viselnie. A szentségimádásban mélyítsük el személyes és közösségi szemlélődésünket, élve az imádságnak azokkal a segítségeivel, melyeket Isten Igéje és sok régi és új misztikus szent tapasztalata nyújt. Maga a rózsafüzér is, ha mélyen biblikusan és krisztusközpontúan értjük – amit annyira ajánlottam a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelemben – nagyon alkalmas út lehet a Mária iskolájában és társaságában végzett eucharisztikus szemlélődéshez.[17]
(…)
„Maradjatok bennem és én tibennetek” (Jn 15,4)
19. Az emmauszi tanítványok kérésére, hogy „velük” maradjon, Jézus egy sokkal nagyobb ajándékkal válaszolt: az Eucharisztia szentségével megtalálta annak módját, hogy „bennük maradjon”. Az Eucharisztia vétele azt jelenti, hogy mélységes közösségre lépünk Jézussal. „Maradjatok bennem, és én tibennetek” (Jn 15,4). E bensőséges és kölcsönös egymásban „maradás” bizonyos módon lehetővé teszi, hogy elővételezzük a mennyországot a földön. Vajon nem ez-e az ember legnagyobb óhaja? Nem ezt tűzte-e ki maga elé célként Isten, amikor üdvözítő tervét megvalósítja a történelemben? Ő oltotta az ember szívébe az Igéje utáni „éhséget” (vö. ám 8,11), azt az éhséget, amely csak akkor szűnik meg, amikor az ember teljes közösségre lép Ővele. A szentáldozás azért adatott nekünk, hogy „jóllakhassunk” Istennel itt a földön, beteljesedést várva az égben.
Egy kenyér, egy test
20. Ezt a különleges bensőséget, amely az eucharisztikus „kommunióban” valósul meg, nem lehet megfelelő módon érteni, sem teljesen megélni az egyházi közösségen kívül. Ezt hangsúlyoztam ismételten az Ecclesia de Eucharistia enciklikában. Az Egyház Krisztus teste: olyan mértékben járunk „Krisztussal”, amilyen mértékben kapcsolatban vagyunk „az Ő testével”. Ezen egység megteremtéséről és fönntartásáról gondoskodik Krisztus a Szentlélek kiárasztásával. Ő maga pedig szüntelenül ápolja ezt az egységet a maga eucharisztikus jelenlétével. Valójában ugyanis éppen az egyetlen eucharisztikus kenyér tesz bennünket egy testté. Ezt erősíti meg Pál apostol:
„Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesedünk” (1Kor 10,17). Az eucharisztikus misztériumban Jézus mint közösséget építi az Egyházat a nagy minta szerint, melyre főpapi imájában hivatkozott: „Miként te Atyám bennem és én tebenned, úgy legyenek ők is egyek mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldöttél engem” (Jn 17,21).
A teljes apostoli levél itt olvasható: http://uj.katolikus.hu