Az én Jézusom a Krisztus, aki tanítványait
szétküldve a világba, – utasításokkal látta el.
„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik,
a lelket azonban nem tudják megölni!
Inkább attól féljetek,
aki a kárhozatba vetve a testet is,
a lelket is el tudja pusztítani! (Mt 10, 28)
Érzelmeink közül a félelem az,
mely talán a legjobban megbénítja az embert.
Éppen emiatt sokan igyekeznek
felkelteni bennünk ezt az érzést, hogy azután
könnyebben hathassanak ránk.
Jézus Krisztus,
– amikor tanítványainak küldetést ad, –
előre felkészíti őket erre, hogy azután
félelemmel ne lehessen őket manipulálni.
Nem azért, mert a vakmerőség
és a meggondolatlanság útjára lépnek,
hanem azért, hogy majd bátran és a helyes
erőviszonyok tudatában cselekedjenek.
A valóságos erőviszonyok pedig nem azok,
melyek majd körülveszik őket,
hanem az, amiről Jézus beszél nekik.
Ugyanis az emberek attól félnek leginkább,
aki a fizikai létüket veszélyezteti.
Ez a félelem pedig képes megbénítani,
gúzsba kötni, cselekvőképtelenné tenni
az embert akkor is, ha tudja,
amit hisz és vall,
az maga a tökéletes igazság.
A szívben keltett félelemnek
egyetlen ellenszere
az Isten iránti szeretet és teljes bizalom.
Az Ő hatalmának és erejének felfedezése.
Emberektől félni és ezért
az igazságot elhallgatni,
az evangéliumot nem hirdetni,
a körülöttünk és bennünk tapasztalható
bűn ellen nem harcolni, –
óriási hiba lenne életünkben.
Hívő emberként, erősödjünk meg
az Isten iránti bizalomban
és ráhagyatkozásban.
Lássuk a mi Urunkat úgy,
mint aki mindenek felett álló
erő és hatalom.
Akik Jézus küldetésében járnak,
azoknak nem kell félniük,
mert azokra
Isten gondviselő szeretete vigyáz.
A Mennyei Atya szeretetének erőterében
élünk, mozgunk és vagyunk.
Az Isten szereti az Ő teremtett világát.
Nem tudunk úgy szétnézni ebben a világban,
hogy egyúttal ne tekintenénk
a teremtett világát szerető Istenre is.
Az Isten tudja, érzi, mit érez a veréb,
amikor a földre esik.
Jól tudja és érzi fájdalmainkat,
szenvedéseinket.
Mert Ő közelebb van hozzánk,
mint mi önmagunkhoz.
Ő tegye széppé vasárnapunkat!
(Csukor Árpád)