Fal, ami elválaszt egymástól – ökomenikus imahét

Az ökomenikus imahét végére értünk. Fontos tudatosítani, hogy míg azért imádkozunk, hogy Jézus kijelölt útját ne válassza szét emberi döntéseken alapuló szabályrendszer vagy bölcselkedés, – ami mára különböző vallásokban rögzült meg – a legfontosabb és hozzánk elsőként közel álló dolog…

Befejező imádság – VIA LUCIS

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus…

Tizennegyedik stáció – A föltámadt Krisztus elküldi a Szentlelket

  A küldetés teljesítésének kezdete Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Amikor elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak ugyanazon a helyen.” (vö. ApCsel 2,1-4) Összegyűjtötte Jézus a nyáját. Hiszen azért halt…

Tizenharmadik stáció – Az apostolok Máriával együtt imádkozva várják a Szentlélek eljövetelét

Szűz Mária hármas Pünkösdje Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Mindezek (az apostolok) az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt, egy szívvel-lélekkel, állhatatosán imádkoztak.” (ApCsel 1,14) Ennél a húsvéti stációnál…

Tizenkettedik stáció – A föltámadt Krisztus a mennybe megy

  Megdicsőülésünk kezdete Méltó a Bárány, akit megöltek,  hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük és fölment a mennybe.” (vö. Lk 24,50-53) Elhagyott…

Tizenegyedik stáció – A föltámadt Jézus tanítványait a világba küldi

  Vissza a kezdetekhez Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” (vö. Mt 28,16-20) A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket. Hatalmas…

Tizedik stáció – A föltámadt Jézus átadja a főhatalmat Péternek

  A szeretet megtisztulásának útja Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy Övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Uram! Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.” (vö. Jn 21,15-19) Az eddigi húsvéti stációknál megcsodáltuk Jézus szeretetét…

Kilencedik stáció – A föltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak Tibériás tavánál

  A mulandóság tengeréről az örökkévalóság partjaira Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Amikor megvirradt, Jézus a parton állt.” (vö. Jn 21,1-14) Egyetlen megjelenéskor sem történt, hogy a föltámadt Jézus távolabb…

Nyolcadik stáció – A föltámadt Jézus megjelenik Tamásnak

A föltámadás tanújává válás útja Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Tamás nem volt velük, amikor eljött Jézus. Nyolc nap múlva ismét együtt voltak tanítványai, és Tamás is velük volt.” (vö.…

Hetedik stáció – Jézus hatalmat ad tanítványainak a bűnök bocsánatára

  A bűnbocsánat pünkösdi eseménye Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. „Rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: »Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, annak bűnei megmaradnak.«”…