7 fogadalom ötlet, ami közelebb vihet Istenhez

Előttünk áll egy új év, új lehetőségekkel. Legyünk más emberek jövő ilyenkorra. Az egyéb fogadalmak mellett idén határozzunk el egy lelki dolgot is, amivel közelebb kerülhetünk a jó Istenhez. Az alábbi kategóriák ötletekkel próbálnak segíteni a lelki élet elmélyítéséhez. Ha…

Vasárnap! (a Szentcsalád, – Jézus, Mária és József ünnepe)

Az én Jézusom a Krisztus, – aki 12 éves korában elmaradt szüleitől, Amikor azok rátaláltak, nem értették szavait: „nekem Atyám dolgaiban kell lennem!” (Lk 2, 52) Egy család életében, nem mindig egyszerű tudomásul venni azt, hogy az ifjak akarják megfogalmazni…

Vasárnap! (advent 4. vas. C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki oly csodálatos módon érkezett földünkre! Anyja, – Mária, hittel fogadta Gábor angyal szavában Isten üzenetét. Erzsébet pedig boldognak mondja érte: „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked! (Lk 1,…

Vasárnap! (advent 3. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus kinek eljöveteléről a Keresztelő ezt mondta: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. (Lk 10, 16) Advent harmadik…

Békés ádvent, nyugodt karácsony – gyerekekkel?

A cím már önmagában ellentmondó, ahol gyerek van, szinte lehetetlen a csend, a békesség és a nyugalom kivitelezése négy héten keresztül. Sok a program is, a tennivaló is. Mit tehetünk mégis, amitől más lesz az ádventi időszak és nyugodt a…

Az apa legnagyobb ajándéka gyerekeinek, ha szereti édesanyjukat

Alan McGuckian, az ír raphoe-i egyházmegye jezsuita püspöke vezette az apai hivatásról szóló szekciót a dublini családok világtalálkozóján tartott pasztorális kongresszuson, augusztus 22–24. között. A főpásztor beszéde után három apa tett tanúságot arról, hogyan éli meg hivatását. Alan McGuckian három…

Advent: a lassítás, a készület, az Istenre figyelés különleges ideje

Nem baj, ha nem sikerül „tökéletesen”. Lényeg, hogy mindennap meg tudjunk nyílni Isten felé. Ha kiszállsz a pörgésből, könnyebben meghallod a Szentlélek sugallatait. Íme néhány apró, segítő ötlet. Christianae írásából (christianae.wordpress.com) 1. Sétálj! Napi tíz-tizenöt perc elegendő egy rövid sétára.…

Vasárnap! (advent 2. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, kinek érkezését Keresztelő János hirdetve, – Izaiást idézte: „Minden ember meglátja az Isten üdvösségét!” (Lk 3, 6) Abban az esetben, ha fel tudunk készülni fogadására! Vagyis előbb szükséges a minél tökéletesebb rendcsinálás, útelőkészítés, és csak…

Vasárnap! (advent 1. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, amikor a világ végéről szól, – többek között ezt mondja: „Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal.” (Lk 21, 26) Az adventi időszak kezdetén Jézusnak végső időkről szóló szavait tárja…

KÖNYV: Robert Sarah: A csönd ereje

„A szeretet csöndből születik.” – olvashatjuk a kötetben.   Robert Sarah bíboros arra vállalkozott, hogy e könyv lapjain fennkölt szavait a csöndnek szentelje, útmutatót nyújtva szerzeteseknek és laikusoknak egyaránt. A 365 elmélkedést egy rendhagyó beszélgetés követi dom Dysmas de Lassusszal,…