Az én Jézusom a Krisztus, figyelmeztette
az előtte levő tömeget: óvakodjanak
az írástudóktól, – „akik színleg
nagyokat imádkoznak. Ezért
keményebb ítélet vár rájuk.” (Mk 12, 40)
Ismét olyat mond, teljes határozottsággal,
ami ránk is, ma is, – érvényes.
Istent nem lehet megtéveszteni,
mert az ember szívébe lát.
Jól látja az „írástudókat,” akik bár
jól ismerik a vallási előírásokat,
mégis inkább a látszatra törekszenek.
Cselekedeteik pedig nem
az Isten iránti szeretetből fakadnak.
Az emberek tetszését akarják megszerezni.
Amit tesznek, még ha a
vallásosság köntösében is,
szív és lélek nélkül teszik.
Jézus, – meg is fenyegeti őket:
mivel ti nagyokat imádkoztok
a látszatra törekedve,
ezért majd ítéletetek is sokkal nagyobb lesz!
Mint oly sokszor, most is magunkra
ismerhetünk Jézus elítélő szavaiban.
Azokról az emberekről beszél,
akik a vallásban példát kellene mutassanak,
akiknek az élete mintaként kellene
szolgáljon a többi ember számára.
Mert vajon kihez is szólhat
annak az embernek imája,
aki csak színleg imádkozik?
Egészen biztos, hogy az emberekhez
a látszat kedvéért, – és nem Istenhez.
Az ilyen ember cselekedetei, szavai
csak önmaga körül forognak.
Önmagát helyezi előtérbe és magát mutogatja.
Éppen a címzett, – Isten, –
marad ki belőle és kimarad a tartalom is.
Ez az egész nem több, mint üres semmiség.
Jézus nyíltan felrója ezt a magatartást.
Ez pedig oly könnyen
megmutatkozhat a mi életünkben is.
Amikor a szépnek mutatott külső alatt
hamisság rejtőzik.
Ma is, – minket is, – kísért a képmutatás,
kísért az igazság színlelése.
Könnyen felöltjük magunkra
ezeket a Jézus által elítélt a tulajdonságokat.
Ekkor bennünk is elválik
az imádság az igazságosságtól.
Ez pedig súlyos ítéletet von magára.
Ha azt mondjuk, hogy szeretjük az Istent,
de valójában elébe helyezzük
a mi saját önteltségünket, –
elítéltettünk!
Naggyá válni Isten szemében csak
a pózolástól nélküli, őszinte megalázkodás
és vallásosság által lehet.
Isten tekintete gyönyörködik az ilyen kicsinyeken,
akik a legtermészetesebben,
magától értetődő módon teszik a jót
és szólnak imájukban Istenhez.
Akik nem méricskélik magukat senkihez,
hanem egyszerűen odaadják magukat Istennek
és az embertárs szolgálatának.
(Csukor Árpád)