1601
„A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, mely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte.” [CIC 1055, 1. §]
1602
A Szentírás a férfi és a nő Isten képére történt teremtésével kezdődik [Vö. Ter 1,26–27.] és a „Bárány menyegzőjének” látomásával (Jel 19,9) [Vö. Jel 19,7.] fejeződik be. A Szentírás az elsőtől az utolsó lapjáig beszél a házasságról és annak misztériumáról, alapításáról és értelméről, melyet Isten adott neki, eredetéről és céljáról, különböző megvalósulási formáiról az üdvösség történetében, a bűnből származó nehézségeiről és megújításáról „az Úrban” (1Kor 7,39), Krisztus és az Egyház új szövetségében. [Vö. Ef 5,31–32.]
1603
„A házastársi szeretet és élet bensőséges közösségét a Teremtő alapította és vette körül törvényeivel (…). Maga (…) Isten a házasság szerzője.” [II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes 48.] A házasságra szóló meghívás már a férfi és a nő természetében adva van, ahogyan ezek a Teremtő kezéből kikerültek. A házasság nem pusztán emberi intézmény, jóllehet a századok folyamán a különböző kultúrák, társadalmi struktúrák és szellemiségek szerint számtalan változáson ment keresztül. E változások nem tudták feledtetni a maradandó és általános vonásokat. Ennek az intézménynek a méltósága ugyan nem azonos fényességgel ragyog mindenütt, [uo. 47.] de minden kultúrában él a házastársi egység értéke iránti érzék. „A személy, valamint az emberi és a keresztény közösség üdvössége szorosan összefügg a házastársi és családi közösség jó állapotával.” [uo.]
1604
Isten, aki az embert szeretetből teremtette, meg is hívta a szeretetre, ami minden egyes ember veleszületett, alapvető hivatása. Az ember Isten képmására lett teremtve, [Vö. Ter 1,27.] aki maga „a szeretet” (1Jn 4,8.16). Mivel Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, kölcsönös szeretetük annak az abszolút és fogyatkozhatatlan szeretetnek a képe, mellyel Isten az embert szereti. Ez a szeretet a Teremtő szemében jó, sőt nagyon jó. [Vö. Ter 1,31.] Ez a szeretet, melyet Isten megáldott, arra van rendelve, hogy termékeny legyen, s hogy a teremtés őrzésének közös művében valósuljon meg: „Isten megáldotta őket, és mondta nekik: »Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és vessétek uralmatok alá«” (Ter 1,28).
1625
A házassági szövetséget egy férfi és egy nő köti, akik meg vannak keresztelve és szabadok a házasságkötésre, és szabadon nyilvánítják ki beleegyezésüket. A „szabad állapot” azt jelenti:
-nem állnak kényszer alatt;
-nem akadályozza őket sem a természettörvény, sem egyházi törvény.
1626
Az Egyház a beleegyezés cseréjét a jegyesek között a házasságkötés nélkülözhetetlen elemének tekinti. A „házasság” a beleegyezés kölcsönös kinyilvánítása által „jön létre”. [CIC 1057.] Ha a beleegyezés hiányzik, a házasság nem jön létre.
1630
Az eskető pap vagy diakónus az Egyház nevében veszi ki a beleegyezést a jegyesektől és adja az Egyház áldását. Az Egyház hivatalos szolgájának jelenléte és a tanúk azt teszik láthatóvá, hogy a házasság egyházi életforma.
1638
„Érvényes házasságból a házastársak között természeténél fogva örökös és kizárólagos kötelék származik, ezenfelül a keresztény házasságban a felek az állapotukkal járó feladatokhoz és méltósághoz külön szentségben kapnak erőt, és mintegy fölszenteltetnek.” [CIC 1134.]
1639
A beleegyezést, mely által a házastársak ajándékozzák és elfogadják egymást, maga Isten pecsételi meg. [Vö. Mk 10,9.] E szövetségből „Isten rendeléséből szilárd intézmény keletkezik a társadalom színe előtt is”.[II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes 48.] A házastársak közötti szövetség beépül az Isten és az emberek közötti szövetségbe: „Az igazi házastársi szerelem fölvétetik az isteni szeretetbe”. [uo.]
1640
A házasság kötelékét tehát maga Isten köti össze, így a megkeresztelt felek között megkötött és bevégzett házasság soha nem bontható föl. E kötelék, mely a házastársak szabad emberi cselekedetéből és a házasság elhálásából származik, visszavonhatatlan valóság és olyan szövetség, amelyért Isten hűsége kezeskedik. Az Egyháznak nem áll hatalmában az isteni bölcsesség e rendelkezése ellen állást foglalni. [Vö. CIC 1141.]
1641
„A keresztény házastársaknak életük állapotában és rendjében saját ajándékuk van Isten népén belül”.[II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 11.] A házasság szentségének e sajátos kegyelme arra van rendelve, hogy tökéletesítse szeretetüket és erősítse fölbonthatatlan egységüket. E kegyelemmel „az életszentségre segítik egymást a házaséletben, valamint a gyermekek elfogadásában és nevelésében”. [uo.]
1642
E kegyelem forrása Krisztus. „Miként ugyanis egykor a szeretet és a hűség szövetségével Isten a népe elé sietett, úgy most az emberek Üdvözítője és az Egyház Vőlegénye a házasság szentsége által elébe jön a keresztény hitvestársaknak.” [II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes 48.] Velük marad és erőt ad nekik, hogy fölvegyék keresztjüket és így kövessék őt, bukásaik után fölkeljenek, bocsássanak meg egymásnak”,egymás terhét hordozzák”, [Vö. Gal 6,2.] legyenek „egymásnak alárendelve Krisztus iránti tiszteletből” (Ef 5,21), valamint kölcsönösen szeressék egymást természetfölötti, gyengéd és termékeny szeretettel. Szeretetük és családi életük örömeiben már a Bárány menyegzős lakomájának előízét kapják: „Hogyan vázolhatnám annak a házasságnak a boldogságát, melyet az Egyház egyesít, az áldozat erősít, az áldás megpecsétel, angyalok hirdetnek és az Atya érvényesnek tekint? (…) Micsoda iga: két hívő egy reménnyel, egy vággyal, egy életformával, egy szolgálatban! Mindketten testvérek, mindketten szolgatársak; semmi különbség sem testben, sem lélekben, valóban ketten egy testben vannak. Ahol egy a test, ott egy a lélek is.” [Tertullianus: Ad uxorem 2, 8, 6–7; vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 13.]
Kép: barokkorgona.hu