Az ünnep bibliai alapjait az Egyház liturgiája Lukács evangéliumából (Lk 2,22-32) meríti. A Santa Maria in Trastevere római bazilika egyik mozaikja az evangéliumban leírt eseményt egy hexameter kíséretében ábrázolja: A gyermeket elhelyezték a templomban, és az olébe fogadta Simeon, aki megnyugvást kapott, mert a szolga szemei meglátták Istent, a mindeneknek támadt, ragyogó Világosságot.
Az ünnep zsolozsmájának tételei közül kiemelkedők a Nocturnale Romanum nagy válaszos énekei (responsoria prolixa), amelyek végigelmélkedik az evangéliumi elbeszélést, válaszul az ószövetségi olvasmányokra (Kiv 13,1-3.11-13; Lev 12,1-8) valamint Szent Ágoston (Sermo 13) és Szent Ambrus (Commentarium in Lucae evangelium II.2) írásaira.
A keleti keresztények számára ez a nap a találkozás ünnepe (hüpapante), mivel nem annyira Jézus bemutatására helyezik a hangsúlyt, hanem Simeon, Anna és az Üdvözítő találkozására. Régebben az ünnep tematikája Mária tisztulását is kiemelkedőnek tartotta.
A rómaiak hiedelemvilága szerint az alvilág istene, Februus elrabolta Ceres lányát, Proserpinát, akit édesanyja fáklyával a kezében, könnyekkel küzdve keresett. A hiedelem római szokássá alakult át, amely szerint az édesanyák fáklyákkal kezükben járták az utcákat, és keresték elveszett leányaikat.
Ezt a jámbor szokást gazdagította és váltotta fel a kereszténység, az elvesztés fölötti gyászt és fájdalmat a találkozás és megtalálás ünnepévé alakítva át. A keresztények már az V. században gyertyákat szenteltek ezen a napon, és körmenetben vonultak végig a városon, majd a Krisztus születésével felragyogott új fényt elvitték otthonaikba.
A gyertya viasza Krisztus emberségére, a láng istenségére utal, de jelenti a hitet és az abból fakadó tetteket is: a viasz a hit, a láng pedig a cselekedetekben megnyilvánuló élő szeretet. A Pray-kódex tanúsága szerint ezen a napon is előbb a tüzet szentelték meg, amiről a gyertyákat meggyújtották.
Cikk: megjelent az ADOREMUS 2019/2-i számában