Idézet egy első világháború előtti prédikációból
Az ótestamentum régi zsidó férfijai, amikor az ihletett próféták prédikálásakor az Isten hirdetése után megértették az ő nagy dicsőségét, elhatározták magukat a szent és Neki tetsző élet folytatására és eme elragadtatásukban elröppent ajkukról a szó: „Építsünk az Úrnak templomot!” Meg is építették az Úr templomát, amely dacolt az idők enyészetet hirdető hatalmával sok száz éveken keresztül. A további fejlődés folyamán szívük érzése és értelmük fölfogóképessége tisztult és eme tisztult érzelmeiket vitték az Úr templomába. Mindig halad a fejlődés s mire az idők beteljesedtek, amit a próféták és az Isten lelkétől ihletett látnokok megjövendöltek, megérkezett az istennek kegyelme a Megváltó eljövetelével, aki megépítette az Úrnak örökké élő templomát, az üdvösség forrását a kegyelem által, amit lehozott az Atyától. Sok idő múlt el azóta és akik megértették a kijelentéseket az Úr földre szállásával, sorba építettek az Úrnak templomot, de kézzel csináltat, amely előbb-utóbb az enyészeté lett. Most, amikor a második időszak itt van és a megjósolt igék testet öltenek, az értelem teljesen kifejlett, elküldi az Úr a ti testvéreiteket, hogy hirdessék nektek a régi igazságokat, amelyeket az Úr hirdetett. Hirdessék az örök életet, a bűnbocsánatot, a kegyelmet. Elmúlik minden korszak, elmúlik ez is, de hogy a hallottak megmaradjanak és világosságot, melegséget sugározzanak a hitetlen világra, mi is azt mondjuk: ” építsetek az Úrnak templomot”, de ne kézzel csináltat, mert nem lakik ő abban, hanem a szívekben, az érzésekben; mert ez a templom örökéletű, mint a szellem maga.
Az élet forgatagában, amelybe hivatástok belesodor benneteket, teremtsetek magatok körül békét és szeretetet. A zúgolódó, békétlenkedő testvérbe vessétek el az igét, amely őt sorsával és Istenével megbékélteti, lelkének indulatait megfékezi, és szívében a hála érzését ébreszti fel; béketűrő, szeretetteljes viselkedésetekkel adjatok példát az ember magas hivatásának betöltésére. Építsétek az Úr templomát! Ha utatok nyitott sírok, koporsók mellett visz el, ahol a szenvedő lélek a bánat alatt roskadozik s a reménytelenség súlya alatt összetört a szív, hintsetek vigaszt a bánatos lelkekbe. Nyissátok meg szívetek, lelketek tárházát, a kapott világosságot osszátok meg a bánatos lelkekkel. Ébresszétek el az örökélet hitét és az Istenbe vetett bizodalmat, hogy a reménység virágai tudjanak kinyílni, és a viszontlátás boldog gondolataival távozzék a szenvedő lelkű ember attól a sírtól, mely csak a földi test anyagának ad helyet, de nem annak, kinek elvesztését siratja. Mondjátok meg, bizonyítsátok be néki, hogy az élet a léleké, mert: „Lélek az, amely megelevenít, a test nem használ semmit.” Az Úr beszédje lélek és élet; ott keressétek az életet, ahol az igazi hazája van, a lelkek honában, ahonnét jő minden élet: az Istennél. A vigasztalás szavai új hitet és új erőt adnak a szenvedő, bánatos lelkű embernek, amellyel könnyebben haladhat a földi élet rögös útjain. Építsétek az Úrnak templomát!
Ha az élet megpróbáltatásai utolérnek, és szívedet átjárja a hétélű tőr, a marcangoló bánat; ha lelked ezer sebbel is van borítva, amit szeretteidnek a szellemhazába távozása, vagy a méltatlanul ért bántalom az emberek részéről vagy legszentebb érzelmeidben való csalódás üt rajta. Ha testi szenvedés vagy anyagi romlás ér; ha megaláztatást, gúnyt kell eltűrnöd hitedért, meggyőződésedért: ne lázongj, ne tombolj, ne essél kétségbe, hanem imádkozzál: „Uram, legyen meg a te akaratod, mert nékem mindent javamra adsz, és lelkemnek hasznát keresed”. Építsed fel az Úrnak templomát a saját szívedben, s vonulj ide, ha fájdalmaid tűrhetetleneknek látszanak, és téged lázongásra ingerelnek.
Ha az Úr téged földi javakkal, egészséggel, lelki boldogsággal ajándékozott meg e földi életben: oh, ne légy szűkkeblű, amikor a nyomort, a nélkülözést látod; ne húzódjál félre a testi vagy lelki kínok meglátásától. Menj oda, segíts jó szívvel a szenvedőn, beszélj barátságosan, testvériesen a földön csúszó nyomorulttal; ne éreztesd vele, hogy te ki vagy, ne mutasd neki, hogy mi vagy, milyen a születésed, címed, rangod; adj annyit, amennyit jó szívvel adhatsz, amit nem bánsz meg később. Segíts a szűkölködő testvéreken minden feltűnés nélkül. Ne adj könyöradományt, hanem a szíved sugallatához és anyagi erődhöz mért segítséget, amiért nem vársz hálálkodást, sem magasztalást. Keresd fel az Istenben bízó szegényeket, és segítségeddel légy az ő hitüknek megerősítője. Légy igazságos és elnéző, ha az Úr emberek fölé helyezett, ne büntess ok nélkül, ne vond meg senkitől a megérdemelt jutalmat vagy az őt megillető tiszteletet. Add meg mindenkinek a magáét s amid ezen felül van, építs azon templomot az Úrnak a szívekben, ahonnan hálaimádságok szállnak fel Hozzá, és áldják az ő nagy jóságát, amiért téged megteremtett. Ha kimész a szabad természetbe és elmerengsz a gyönyörű csillagos égen vagy a virágok pompáján, a madarak énekén, a szellő lágy simogatásán, az örökké változó és mozgó életen: eszedbe jut az, aki mindezt teremtette és leborulsz, imádkozol. Lelki szemeid előtt megjelenik minden, ami volt, ami lesz s minden egy nagy jelenné válik; lelked belemerül az érzelmek tiszta forrásába és úgy tetszik, mintha minden fűszál, minden virág, minden szín, illat és fény halk suttogásba fogna és mesélnének a nagy, a csodás természetről, amely őket a világra hozta, élteti és fejleszti.
Te megérted ezt, hisz te már az vagy, amivé minden lenni törekszik, öntudatos szellemlény, aki a teremtés koronája. A halk suttogás elnémul körülötted, a nagy csendben minden összeolvad és egy istendicsérő énekké, egy halk hozsannává válik, amit a te lelked küld föl a mindeneket teremtő Istenhez. Építsétek az Úrnak templomát a szabad természetben és mindenhol, ahol élet van! Mert ott van ő minden kis virágban, minden fűszálban. Minden őróla beszél, őt hirdeti, magasztalja, csak meg kell érteni, csak fel kell fogni és a lelki fületekkel hallgatózni. Ha pedig megértitek őt, az ő akaratát cselekszitek, akkor felépül az Úrnak nagy temploma, amelyben örökkön örökké lakozik ő. Amen.