Vasárnap van! (évközi 31. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki ezért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett. Jerikó városában megtalálta Zakeust, a gazdag embert, – a vámosok fejét. Aki „szerette volna látni és megismerni Jézust” (Lk 19, 3).   Zakeus ekkor még nem…

Vasárnap van! (évközi 30. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki példabeszédében két emberről beszél. Mi most arról gondolkodjunk, mennyiben is hasonlítunk az egyikre. Aki azt mondja magáról: „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. „ (Lk 18, 11) Saját…

Hogyan kell rózsafüzért imádkozni?

A rózsafüzér a katolikus egyházban használt eszköz, illetve imasorozat. A rózsafüzér vagy Szentolvasó szemei segítenek számolni az elmondott imádságokat, amelyeket meghatározott sorrendben mondanak a hívők. A rózsafüzér-imádság lényege az elmélyülés, egyfajta meditatív, szemlélődő állapot elérése, amely segít összpontosítani az elmondott…

Szakíts időt! Óraátállítás imádsággal

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás. Mondhatjuk azt is, hogy egy órával többet alhatunk, vagy tekinthetünk rá úgy is, hogy a kegyelem juttat nekünk egy plusz órát sok másik eltékozolt helyett az életünkhöz  – például imádságra. Hatvan perc relatív. Hosszú idő lehet szenvedésben és…

Vasárnap van! (évközi 29. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki az egyik példabeszéde után megjegyezte: „ … amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18, 8) Feltette ezzel a kérdések kérdését! Amelyre maga az Isten várja tőlünk egyéni, személyes válaszunkat. Ez a…

Vasárnap van! (évközi 28. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki Jeruzsálem – szenvedésének helye – felé haladtában meggyógyított tíz leprást. Amikor közülük csupán egy tért vissza köszönetet mondani, az Úr így szólt hozzá: „Hited meggyógyított téged!” (Lk 17,19) A Szentírásban leírt csodák Isten irgalmasságának…

Vasárnap van! (évközi 27. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, akitől akkor, az apostolok, – ma pedig mi is kérjük: „Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17, 5) Az apostolok, látva Jézus mélységes hitét, egyre inkább átérezték saját hitüknek elégtelenségét. Együtt kérték Jézustól, hogy növelje bennük…

Vasárnap! (évközi 26. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki ismét az isteni igazságosságról szól, amikor az irgalmatlan gazdag és Lázár esetét mondja el nekünk. (Lk 16,19-31) Isten soha nem akarja az ember kárhozatát, de ha időben nem tér meg szeretetlenségéből, akkor bizony úgy…

Vasárnap! (évközi 25. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki a mostani vasárnap evangéliumában újra meghökkentő kijelentéseket tesz. Beszél az okos intézőről, és így zárja le: a világ fiai okosabbak a világosság fiainál. Majd ad nekünk egy nehezen érthető intelmet: szerezzetek magatoknak barátokat a…

Vasárnap! (évközi 24. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki három gyönyörű példabeszéddel is megvilágosította számunkra a megtérés feletti örömöt. Az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról és a tékozló fiúról szólnak ezek. Amikor rátalálunk Istenre vagy bűneinkből visszatérünk hozzá, Isten úgy örül nekünk, mint…