„Építsetek az Úrnak templomot – de ne kézzel csináltat”

Idézet egy első világháború előtti prédikációból Az ótestamentum régi zsidó férfijai, amikor az ihletett próféták prédikálásakor az Isten hirdetése után megértették az ő nagy dicsőségét, elhatározták magukat a szent és Neki tetsző élet folytatására és eme elragadtatásukban elröppent ajkukról a…

Hálazsoltár

Uram, hálát kell adnom Neked. Hálát kell adnom mindenért, ami oly sokszor természetes, és mivel van és létezik – néha kihoz a sodromból engem, a hálátlan gyermeket. Te pedig hallgatsz és elhalmozol, meg sem várod, hogy látom-e. Uram, hálát adok…

Vasárnap! (nagyböjt 2. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki felvitt a hegyre három kiválasztott tanítványt, – imádkozni. Ott megjelent Mózes és Illés, akikkel szenvedéséről és haláláról beszélgetett. A tanítványokat pedig elnyomta az álom. „Amikor fölébredtek, látták dicsőségét … „ (Lk 9, 32.)  …

Ima az Istentől távol élőkért

Szeresd, Uram, azokat, akik téged nem szeretnek, fogadd be azokat, akik nem zörgetnek isteni ajtódon! Gyógyítsd meg azokat, akik nem törődnek lelki betegségükkel, sőt, azon vannak, hogy azt minél jobban súlyosbítsák. Add vissza ezeknek a Lázároknak az elveszett lelki életet,…

Ráncok

Amikor öreg leszek, szeretném, ha ráncaim lennének, nagyon sok ráncom: a nevetéstől, a mosolygástól, a derűtől, a jóságtól, a másokért vállalt gondoktól. Szeretném, ha egész életem az arcomon lenne, és mindenki, aki csak olvassa, azt mondaná: ez egy szép történet.…

Vasárnap! (nagyböjt 1. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, akit a Lélek a pusztába vitt, ahol a sátán megkísértette. A kísértést elutasítva mondta neki Jézus: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4,8)   Istenünket felismerve első kötelességünk a benne való…

Szent II. János Pál pápa: Hála neked nő

Szent II. János Pál pápa nőkhöz intézett gondolatai annak az édesanyának a képével, akiről valóban példát vehetünk. “Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára…

Isten akarata – vagy az enyém? Térjünk meg imádságainkban is!

„Atyám, hallgasd meg az én könyörgésemet. Te látod az én szívem érzését, Te látod a vágyaimat, törekvéseimet; a te trónod zsámolyához teszem az én érzéseimet, Te ítéld azokat jóknak és igazaknak, vagy elvetendőknek: a te akaratod, a te belátásod szerint…

Vasárnap! (évközi 8. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki az Őt körülvevő néphez beszédet mondva ezt mondta: „A szív bőségéből szól a száj.” (Lk 6, 45) A szívről szólt, miről a Szentírás közel ezerszer tesz említést. Legtöbbször jelképes értelemben. Ebben az esetben is…

Vasárnap! (évközi 7. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki hegyi beszédében mondta ezt: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek.” (Lk 6, 37)   „Istenem, add, hogy ne ítéljek. Mit tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém…