Nagyböjt

Húsvétvasárnap! KRISZTUS halálból való FELTÁMADÁSA, AZ ÜNNEPEK ÜNNEPE!

Az én Jézusom a Krisztus, feltámadt halottaiból! Az istengyilkos dráma péntekjén, amikor minden bevégeztetett, a százados hitvallása már belehasított a sötétségbe! „Ez valóban az Isten Fia volt!” (Mt 27,54) A szombati nap folyamán azt érezhettük, Istenünk távol van, hallgat, –…

Mossuk meg egymás lábát…

Húsvétkor minden évben előkerül a lábmosás története. Jézus lehajolt és megmosta tanítványai lábát, mielőtt elküldte őket a világba. Keresztényként kilépve a mai hétköznapokba, talán nekünk is ugyanígy kellene lehajolni embertársainkhoz, hogy megmossuk a lábukat, hisz maga Jézus kérte tőlünk, hogy legyünk…

Jézus szenvedése orvosi szemmel

Bár nap mint nap találkozunk a kereszttel, a mai embernek kevés fogalma van arról, mit is jelentett valójában a kereszthalál, ez a római kivégzési mód. Számos történész és orvos munkája nyomán nagyjából rekonstruálni lehet, hogy pontosan mit álltak ki az…

Barsi Balázs atya konferenciabeszéde nagyböjt 3. vasárnapján

A hagyományokhoz híven Barsi Balázs atya ezúttal is tart nagyböjti konferenciabeszédeket Budapesten a Ferences templomban, minden vasárnap. A videó a képre kattintva megtekinthető:

Barsi Balázs atya konferenciabeszéde nagyböjt 2. vasárnapján

A hagyományokhoz híven Barsi Balázs atya ezúttal is tart nagyböjti konferenciabeszédeket Budapesten a Ferences templomban, minden vasárnap. A videó a képre kattintva megtekinthető:

A gonosz öt módszere, hogy kísértésbe ejtsen a nagyböjtben

Több kísértést érzel, mint egyébként? Ez gyakran együtt jár a nagyböjttel. Theresa Aletheia Noble FSP nővér a kísértések felismerésében és elhárításában próbál segíteni. „Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: »Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne…

Vasárnap! (nagyböjt 1. vas. A év)

Az én Jézusom a Krisztus, – az Őt kísértő sátánnak mondja: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.” (Mt 4, 4) Jézusunknak egész élete, az Ő húsvétjára való készület volt. Amikor pedig a…

Barsi Balázs atya konferenciabeszéde nagyböjt 1. vasárnapján

A hagyományokhoz híven Barsi Balázs atya ezúttal is tart nagyböjti konferenciabeszédeket Budapesten a Ferences templomban, minden vasárnap. A videó a képre kattintva megtekinthető:

Nagyböjt 10 gondolatban

Bármilyen elhatározásokat teszünk, a fő cél mindig az Istenhez való közelebb-kerülés legyen. Ne lemondás legyen, hanem inkább csere. Felajánlás. Amit felszabadítunk a lemondásban, adjuk Istennek.A tévézési időt csoportosítsuk át imádságra, az egyéni hobbi-foglalkozás változzon családi vagy közösségi tevékenységre, a zaj csendre,…

Gyökössy Endre: Hogyan böjtöljünk ebben a modern világban?

Böjt alatt mi rendszerint az étel–ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban. Jézus korában, sőt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az étel–falak zárták el tőlünk Isten halk és szelíd szavát. Úgy érzem,…