Böjte Csaba levele férfiaknak

A negyven év alatti férfiak 70 százalékának nincs gyermeke – derül ki a 2016-os mikrocenzus adataiból. A statisztikai adat megdöbbentő, de csak elsőre, hiszen a 25-30 év közötti nők 71 százaléka is gyermektelen még.” Olvassuk a 2018 májusi második heti…

Rendhagyó karácsonyi történet

Böjte Csaba előadásából “A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában…” “Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is…

Ádventi gondolatok Böjte Csabától

A gonosz szeretne lelkünkbe furakodni és elvenni tőlünk a reményt. Szeretné elhitetni velünk, hogy nincs jövő, hogy létünk elérte a korlátokat, a plafont, és most már innen a civilizációnk hullámcsúcsáról csak a mélybe zuhanhatunk. Hihetetlen komor színekkel, sok logikával dolgozik:…

Böjte Csaba: Oszd meg a kenyeredet!

Hány hétvégi ház áll hónapról- hónapra üresen, hány nagyszerű házimozi rendszer porosodik itt-ott egy-egy hatalmas nappaliban, vagy kihasználatlan szép medence várja hiába a látogatókat? Egyik utamon, egy nagyon tehetős ember kertjében jártam, ahol szép sétányok, értékes növények, fák voltak, és…

Böjte Csaba: A szeretet gyógyszer, nem jutalom

  A Karikó Éva által szerkesztett kötetben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének gondolatait olvashatjuk párbeszédről, bizalomról, megbocsátásról, Krisztus irgalmas szeretetéről.   Csaba testvér, felidézve Szent Pál apostol életútját, állítja, hogy minden Saulban ott lapul egy Szeretethimnusz. Minden párbeszédnél arra…