Reményik Sándor: Egy lélek állt…

Egy lélek állt az Isten közelébe’ S az örök napsugárban reszketett És fázva félt, Mert érezte, hogy vonzza már a föld, És keserűn kelt ajkán a “miért”, Mikor az Isten intett neki: “Készülj! Valaki ott lenn meg akar születni, Neked…

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is A világon és magamon, Gondolva, aki ilyet alkotott: Őrülten alkotott s vakon. De aztán balzsamként megenyhít Egy drága testvér halk szava, Ki, míg itt járt, föld angyala volt S most már a mennynek angyala. A…

Reményik Sándor: Lefelé menet

Máté 17. 1. ,,Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. Olyan szép, hogy már-már félelmetes, Mégis: a hegyen lakni Vele jó. Maradni: örök fészket rakni volna jó. De nem lehet. Már sápad a csoda, Az út megint a völgybe lehalad. Jézus a…

Reményik Sándor: József, az ács, Istennel beszél

Magasságos, Te tudod: nehéz ez az apaság, Amit az én szegény vállamra tettél. Apja volnék, – és mégsem az vagyok. Ez a gyermek… ha szemébe tekintek, Benne ragyognak nap, hold, csillagok. Anyja szemei s a Te szemeid, Istenem, a Te…

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy,…

Reményik Sándor: Ha számbavetted…

Ha számbavetted mind a vétkeid Szemed ha metszőn önmagadba látott: Az ismeretlen sok-sok bűnödért Még mondj el egypár miatyánkot! Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk, Mert végtelen a vétkeinknek száma S talán nem az a legölőbb csapás, Mit sujt az öklünk…

Reményik Sándor: A keserű pohár

Ó, nem voltam türelmes szenvedő. Testem a szenvedéshez nem szokott. Az élet nem edzett, csak puhított. S hogy megjelent a keserű pohár, S felém libegett titokzatosan, Mondván: most eljöttem, hogy kiigyál: Megragadtam vadul a poharat S falhoz vágtam. Ezer darabra…