Vasárnap! – Urunk megkeresztelkedésének ünnepe (A év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki a Jordán folyó partján megkeresztelkedett János keresztségével. Feljőve a vízből, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt, 3, 17) Lélekben a Jordán folyó partjára vezet bennünket ez a…

VASÁRNAP! – Szűz Mária Isten Anyja főünnep, az Újesztendő első napja

Az én Jézusom a Krisztus, kinek születése után, „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat és gyakran elgondolkodott rajtuk.” (Lk 2, 18-19) Titkot ünnepel a katolikus hívő ember ezen az ünnepen. Ünnepli azt, hogy Szűz…

VASÁRNAP! – Urunk születése, Karácsony

Az én Jézusom, a Krisztus, – aki azon a titokzatos betlehemi éjszakán megszületett. „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” Lk 2.7 Aki megtestesült Názáretben, a Szűz Szent Szíve alatt, amikor az…

2016 huszonnyolcadik adventi estje

„Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.” (1Jn 4,…

2016 huszonhetedik adventi estje

„Az emberi kevélység lesüti szemét, és az emberek gőgjét megaláztatás éri. Egyedül az Úr lesz magasztos azon a napon.” (Iz 2, 11) RORÁTE Ó, nézd ezt az esteli fényt, mely már a hajnalt zengi: Mária asszony áldott titka ragyog le…

2016 huszonhatodik adventi estje

Rajta, menjünk fel az Úr hegyére és Jákob Istenének házába, hadd tanítson meg minket útjaira, hogy járni tudjunk ösvényein, mert Sionból jön a tanítás és Jeruzsálemből az Úr igéje. (Iz 2, 3) … még fénytelen a lét… Hallom ezüstös harmatcsepp…

2016 huszonötödik adventi estje

„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet! Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14, 6) Advent fényei Fagyot lép az éj, sóhajt a téli szél, valaki elindult, valaki útra kél. Béke, hit, szeretet a remény…

2016 huszonnegyedik adventi estje

„Figyelj, leányom, nézz, fordítsd ide füled, feledd el népedet és atyádnak házát! A király kívánja szépségedet, ő urad neked, közeledj hát odaadón!” (Zsolt 45, 11-12) VÉGTELEN Kutatom lényed, keresem az arcod, formálom emberarcúvá a mindenséget. Fogódznék, karom Feléd réved, Benned…

2016 huszonharmadik adventi estje

„A hit, – a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.” (Zsid 11, 1 – 2) RORÁTE Ó zúzmarás december, téli éjek! Ó, régi, tiszta szent karácsonyok! Rorátéknak csöndes csilingelése, emléketek, mint olvadt hó a…

Vasárnap! (advent 4. vas. A év – december 18.)

Az én Jézusom a Krisztus, kinek születésekor teljesedik be a jövendölés: „Íme, a szűz fogan és fiút szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1, 23) Az Isten Fiának van egy örökkévaló neve. Ő az…