„A hit, – a remélt dolgok biztosítéka,
a nem látható dolgok bizonyítéka.
Őseink ebből merítettek
bizonyosságot.” (Zsid 11, 1 – 2)
RORÁTE
Ó zúzmarás december, téli éjek!
Ó, régi, tiszta szent karácsonyok!
Rorátéknak csöndes csilingelése,
emléketek, mint olvadt hó a fáról,
szívemre lassan, cseppenként csorog.
A kis templomban hűvös béke. Csend.
Égnek a gyertyák. Hajnali mise.
Fájdalmasan szép. „Deo Glória!”
Az ember szívek végtelen hite!
(Antalfy I.)
Adventünk, a várakozáson és reményen túl,
– vagy talán helyesebben, előtte, –
hitünknek is nagy próbája.
A hívő emberrel gyakran megtörténik,
hogy a karácsony misztériumában
csak a csodálatos, isteni elemeket veszi észre.
Istennek mindent áttörő,
kimondhatatlan nagy szeretetét.
Az égiek segítő beavatkozását
az emberi történetbe.
Titokzatos dolgokat is,
– melyek azután a nem hívő ember gondolkodásában, –
oly könnyen a legendák világába süllyednek.
Gyakran könnyen megfeledkezik
a történések emberi vonatkozásáról,
az emberi szereplők kérdéseiről, problémáiról.
Pedig ha végig elmélkedve,
alaposan ráhangolódva igyekezne
átgondolni a történteket,
– ez mutatná meg neki a helyes utat,
saját problémáinak megoldásához is.
Élete evangéliumi távlatainak felismeréséhez.
Hitünknek értékét sosem rontja le
az értelmi világosságra való törekvés.
(Csukor Árpád)
Effata együttes: Fölöttünk új csillag ég