„Isten elküldte Gábor angyalt
Galilea Názáret nevű városába…
Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!
Veled van az Úr!…
Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél…
Gyermeket fogansz, fiút szülsz…
A Szentlélek száll rád,
s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával…
Mária így válaszolt:
Íme, az Úr szolgálója vagyok,
legyen nekem a te igéd szerint.”
(Lk 1, 26 – 38)
Az angyal szólt, s Te befogadtad.
Szokások? Nem törődtél vele.
Nem bántad, mások mit szólnak majd,
Hitted: veled van kegyelme.
Veled, és a Gyermekkel,
Ki nőtt-növekedett Tebenned,
Hogy milyen sorsot érlel,
az sem számított Tenéked.
Támaszt rendelt melléd az Úr,
ki kísért hosszú éveken át,
kivel együtt zengett a húr,
csodáltátok a Gyermek szavát.
Elmondhatta… Hisz Te vállaltad:
ifjú és hittel teli lényed.
Szólt az angyal, s Te elfogadtad.
Szóljon „Ave Maria” – Néked.
(Rovó Gyöngyi)
Annyira csendes és tiszta
ez a názáreti pillanat.
Az angyali Üdvözlet pillanata.
Már-már érthetetlen,
ha ebből a hivalkodó világból tekintünk rá.
Isten, amikor emberi testet vesz fel
a názáreti Szűz Szíve alatt,
világban lévő jelenléte által
gyönyörű választ ad
az ember szürke közönyére.
S közben már ekkor megéli
a rideg fogadtatást,
mely majd a Kereszt Drámájában
csúcsosodik.
Ám itt, – ez a legdrágább Édesanya, –
a mi nevünkben mondja az „igent.”
Kik nemhogy a szívünkbe érkező Istent is
alig látjuk, de embertársainkat is,
csak az üzleti reklámfüzéreken át.
Várakozzunk úgy az Ünnepre,
hogy minden ellenére,
felragyogjon a szívünkben,
az életünket kibontakoztatni akaró
betlehemi Gyermek mosolya!
(Csukor Árpád)