- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Az önzés haldoklása fájdalmas. A test halála ez a lélek életéért.
Most már nincs semmim. Odaadtam mindent, ami valaha számított nekem.
Hagytam magam keresztre szegezni a szeretetért. Most már halott a régi ember. Nincs ami fájjon, nincs, ami ellenkezzen velem. Csend van és béke és halál. Vajon sajnálni fogom-e valaha, mindazt, amire vágytam és már nem lehet az enyém? Vagy talán már nincs is szükségem ilyesmire?
De mi van, ha tévedés volt? Mi van, ha csak halál van, és mégsincs feltámadás? Akkor örökre elvesztettem mindent…Egyedül vagyok, Istent sem érzem, imádkozni sem tudok. Szomjazom.
Lehet, hogy az egész út egy hiábavaló csalás volt? Mindent feltettem rá, Őérte, és most nincs sehol. Hallgat. Nem hívogat tárt karokkal, nem ringat és biztat, én pedig itt vagyok összecsuklott végtagokkal, vérben és izzadtságban fürödve…vagy már az is kihűlt rajtam. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Hideg halál. Egyedüllét, magány. A világba már nem mehetek vissza, az már rég nem az enyém. De nem is tudnék. Mit keresne egy élő a halottak között?
Beteljesedett. Ki emel fel innen?
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!