- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Valami köztes állapot ez, meghaltam vagy mégis élek? Mária keze simogat. Hát megtaláltam Őt is. Elfutott minden tanítvány, de ő itt van, állt és várt a keresztem tövében.
Most csak pihenj, már nem bánthatnak…már a világ nem tud bántani.
Mária magához ölel engem és lassan derengeni látom a fényeket. Minden szeretetcselekedet, amit valaha életemben adtam, mindegy, hogy viszonozták-e vagy nem, itt lebeg felém most, és gyönyörű fénnyel vesz körül. Angyalok varrják belőle a menyegzői ruhám, és én Mária ölében várhatom meg, amíg elkészül és végre magamra ölthetem.
Ha meghalt bennük az önzés, már senki sem tud bántani. A világ őrülete elszáguld mellettünk, és mi látni fogjuk, hogy az egész nem valódi. Látni fogjuk, miként csalt tőrbe a gonosz ezzel a vetítéssel életünk során, és miként teszi ezt mindenkivel.
Ez az a pont, amitől ez a posztmodern világ meg akar “óvni”, mert ha rájövünk és magunkévá tesszük ezt a kincset, tőbbé nem tudnak manipulálni minnket…nem hat ránk a ricsaj, a pánik, a félelem, a pénz, a manipuláció, a gyűlölet, – de még a halál sem.
A mai időkben megkérdezhetnénk, vajon ki rejtette az Isten Igéjét és azokat az erőket, amiket itthagyott nekünk, mesterkélt és ódivatúnak ítélt, hihetetlen meseszerűség és cinizmus rétegei alá? Hogy ne tudjuk megtalálni? És miért van az, hogy aki mégis megtalálja, többé nem engedi el? És miért van az, hogy kívülről folyamatosan foglakoztatnak minket, hogy ne is akarjuk keresni, ha beszélnénk róla, nevetség tárgya vagyunk…hogy ha még nem járunk biztos keresztényi úton, még nyugodtan elbizonytalanodjunk.
Valakik mindig nagyon ügyelnek erre.
Ezért mindig tudjam, hogy akkor vagyok a legerősebb, amikor az Úr előtt térdelek, és akkor vagyok a legerősebb, amikor a világ szemében gyenge vagyok, mert Ő azért jött, hogy ezt a szűk kiutat mutassa meg nekünk. Tartsunk ki imában, tartsunk ki alázatban, tartsunk ki a szeretetben, – éljünk az Istenben – és akkor a világnak nem lesz hatalma felettünk.
„Ne gyűjtsetek kincseket a földön“ – mondta a mi Urunk, amikor életében tanított bennünket. Gyűjtsünk kincset a szeretetben, ami nem veszik el, gyűjtsünk kincset a lélekben, ami halhatatlan, hogy legyen, ami átvisz bennünket a testi halálunk után oda, ahol csupán ezek a dimenziók tudnak létezni.
A többi csalás, idő- és erőpocsékolás – és úgysem vihetjük magunkkal.
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!