Az én Jézusom a Krisztus, aki abban az időben
így szólt tanítványaihoz:
„Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt,
hogy látva jótetteiteket,
magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt 5, 16)
Jézus a világ világosságának nevezi magát,
ezzel azt mondja, hogy
nemcsak hirdeti Isten országát,
hanem azt be is bemutatja életében.
Ezt kívánja tőlünk is.
Legyünk világosság,
mely hatással van a körülöttünk élőkre.
Hogy valaki világító jel legyen,
ezt tettei, viselkedése mutathatja meg.
Tetteinkkel mutatjuk meg
a bennünk élő szeretetet környezetünkben.
Sötétségben az az ember él,
aki Istentől akarja függetleníteni életét.
A világosság fiai azonban
nem riadnak vissza Isten közelségétől,
hanem az Ő szeretetében
élnek és cselekszenek.
Csak a világosan látó,
Krisztus világosságában élő ember tud
helyes döntéseket hozni jóról és rosszról.
A világos és tisztán látást zavarja meg minden,
ami elválaszt bennünket
Istentől és embertársainktól.
Krisztushoz ragaszkodva,
– az Ő igazságában élve, –
mint világító fényt kellene
Őt felmutassuk, – a világnak.
Hiteles tanúságtevői kell legyünk
az Ő igazságainak a világban.
Szeretetét sugározva szét mindenki felé!
Ő legyen bennünk a fény,
mi pedig életünkkel legyünk
világosság, – az embertársaink számára!
A krisztushívőnek minden fellépése,
minden kapcsolata az emberekkel,
arra kell emlékeztesse,
hogy életének világító fénye van.
A Nap fénye és melege világít és életet nyújt.
A keresztény ember azzal világít,
amit a benne lakozó Lélektől kap.
Szavai és cselekedetei által
tartósabbá lesz a béke,
kikezdhetetlen a hit,
elpusztíthatatlan a remény.
Világít és mutatja az utat
a sötétben járóknak.
A fény nem önmagát világítja meg,
hanem önmagán kívül
minden mást láthatóvá tesz.
Keresztény tetteinket se
a magunk dicsőségére tegyük,
hanem úgy, hogy észrevétlenek maradjunk.
Maga a tett maradjon mögöttünk,
ami majd Istenre irányítja a figyelmet.
Egyébként is minden jóságot,
amit mi az embereknek adni tudunk,
mi is Istentől kaptuk.
Ezeket lássák az emberek
és ezáltal dicsőítsék a mennyei Atyát!
Szép vasárnapot!
(Csukor Árpád)