Az én Jézusom a Krisztus,
feltámadt halottaiból!
Az istengyilkos dráma péntekjén,
amikor minden bevégeztetett,
a százados hitvallása
már belehasított a sötétségbe!
„Ez valóban az Isten Fia volt!” (Mt 27,54)
A szombati nap folyamán azt érezhettük,
Istenünk távol van, hallgat, – halott.
Annyi sok embertestvérünknek
egész életében ez az érzés uralkodik.
S ők, – mit tudnak kezdeni Húsvét ünnepével?
S velük mi is, – mit tudunk kezdeni
a szenvedéssel és mit az örömmel?
Tudjuk úgy átélni a szenvedést, a halált,
ahogyan az Jézus nagypéntekjéhez illik?
És tudunk olyan lángolóan ujjongó szívű lenni,
mely Jézus húsvétjának felel meg?
Jézust keresztre szegezték.
Úgy tűnt, – mindennek vége.
A századosban mégis megszületik a hit.
Szombaton még nem tudják a tanítványok,
mi fog történni ezután.
Mert ők még akkor,
nem húsvét felől néznek vissza.
Mi viszont már Húsvéton innen
értelmezhetjük életünket.
Ám minden húsvéti tudásunk ellenére
fel-felötlenek a mi kétségeink is.
Mert soha nem lesz teljesen ismert,
és soha nem lesz könnyű az út.
Ugyanakkor ez nem hitetlenségünk jele.
A Feltámadott mellénk is mellénk szegődik
és szeretettel gondoskodik arról,
hogy mi is felismerjük Őt.
Éppen akkor,
amikor leginkább kétségbeesettek vagyunk.
Ha félelem gyötör bennünket is,
hogy nem vagyunk jó keresztények.
Hogy nem hiszünk eléggé,
hogy kevés a reményünk, szeretetünk.
Ilyenkor nekünk is
Húsvét felől kell nézzük életünket!
S észre kell vegyük, –
Istenünk, – mint akkor és ott, –
a mi életünkben is helyesen cselekszik.
S látnunk kell, hogy a Sír, –
amely nagypénteken még végpontnak tűnt,
valójában gyönyörűséges
Allelujás kezdőpont!
Mert az Úr, – kikelt sírjából,
s mi börtön volt, – számunkra Kapu lett!
Ezen, – a mi legnagyobb Ünnepünkön
végig kell gondolni mindezt.
Életünket, – hitünket!
Vállalnunk kell az életünk megpróbáltatásait,
akár a szenvedést is, de nem úgy,
mint akinek nincs reménye.
Az Istentől elhagyottnak megélt
Keresztre szegezett Krisztus mellett
észre kell vegyük
a hívővé vált századost.
A félelmeik közé zárkózott tanítványok
körébe belépő Feltámadottat!
Aki hozzánk is szól: Ne féljetek!
Ő tegye széppé, boldoggá Ünnepünket!
S mit szenvedésével és halálával,
diadalmas feltámadásával
nekünk kiharcolt:
ÜDVÖSSÉGÜNKET!
(Csukor Árpád)