Az én Jézusom a Krisztus, aki elmondta
nekünk a földbe rejtett kincsről
és az igazgyöngyről szóló hasonlatát.
(Mt 13, 44-46)
Figyelmeztetve ezzel bennünket arra,
hogy készek legyünk
minden áldozat meghozatalára,
ha felismertük a hitünk tanítása szerinti
legnagyobb értéket.
Sokan az gondolják, hogy a mennyek országa
a mennyország, – ahová
az igaz emberek kerülnek haláluk után.
A mennyek országa azonban,
vagy más néven Isten Országa
nagyon is evilági valóság, – jelenünk része.
A példabeszéd nagyon jól megvilágítja azt,
hogy hogyan kell viszonyulnunk ehhez az országhoz.
Két igével teszi ezt. Keresni és megtalálni.
Mi szüntelenül keresünk,
– sokszor magunk sem tudjuk, hogy mit.
Néha valamit találunk,
miről azt hisszük, hogy azt kerestük.
Azután kiderül, hogy mégsem azt.
Egyszer csak rábukkanunk, –
az Isten országára és tisztán érezzük,
ez az amit kerestünk.
Amiért érdemes mindent odaadnunk.
Hogy csak ez, –
az ember igazi boldogsága.
A hívő ember igazi boldogságát
csak Istenben találhatja meg.
A mennyek országa a keresett boldogság,
amely már itt van közöttünk a jelenben.
Amikor ezt a kincset felfedezzük,
az oly világos, örömteli esemény,
amit nem lehet nem észrevenni.
A kérdés csak az,
hogy merek-e ekkor mindent feláldozni,
érte mindent odaadni.
Hiszem-e, hogy ebben a „kincsben”
benne van minden, ami számomra
az életet teljessé, értelmessé
és örömtelivé tudja tenni…
Tudatos, célzott, egész figyelmünket lekötő
keresésre van szükség, ha eredményt akarunk.
S ha megtaláltuk, – érte mindent oda kell adjunk.
Az elrejtett kincsről szóló tanítás
nagyon is élethű, életszerű.
Jézus két kérdést intéz hallgatóságához,
jelen esetben hozzánk.
Keresésben vagyunk-e éltünk kincse után?
S mennyit vagyunk hajlandók adni érte?
A valóság az, hogy még a keresés útján vagyunk.
De fontosabb a kérdés második fele.
A rejtett kincsért,
– mennyi áldozatra vagyok hajlandó?
A hasonlat embere, – mindenét odaadta.
Nálam, – minek van elsőbbsége?
Jól nézzünk körül a kincsünk után,
mert ha nem találjuk, – az a mi nagy
és elmulasztott felelősségünk.
Ha pedig rátalálunk?
Tudjuk, – mi a teendőnk!
Szép vasárnapot!
(Csukor Árpád)