Az én Jézusom a Krisztus, kinek határozott
és megfellebbezhetetlen parancsa így szól:
„Nem mondom, hogy hétszer,
hanem hetvenszer hétszer!” (Mt 18, 22) –
– kell megbocsátani annak, aki megbántott.
Csak a megbocsátás lehet a helyes megoldás.
Csak Isten segítségével tudunk
ebben a helyzetben helyesen cselekedni,
és megszabadulni a megbántás
és megbántódás nehéz terhétől.
Csak a megbocsátó lelkület
segíthet a bennünk lévő feszültséget oldani.
Szinte fizikai megkönnyebbülést is adva.
Nem egyszer és nem kétszer, –
hanem hetvenszer hétszer,
ami a keleti gondolkodásban
a teljességet, – a mindig -et jelenti
Ezzel a mondatával az Úr, – Péternek válaszol.
Aki arról érdeklődött,
hányszor kell megbocsátani
a másik embertől elszenvedett megbántást.
Jézus szerint nincs határ,
– mindig meg kell bocsátani.
Ő a szüntelen, a feltétel nélküli megbocsátást kéri,
mert csak ez képes megszakítani
a gyűlölködés ördögi körét.
A megbocsátás nem egyenlő az elfelejtéssel,
melynek úgy tűnik, valóban nem vagyunk urai.
Nem valamiféle gyengeség, mely félelemből
nem akar tudomást szerezni az igaztalanságról..
A megbocsátás nem egyfajta közömbösség,
hanem tudatos és szabad tett.
Azt, aki rosszat tett nekünk,
– ennek ellenére, – elfogadjuk olyannak, amilyen.
Mint ahogyan a jó Isten is elfogad bennünket,
ellene vétő bűnösöket.
A sértésre nem sértéssel válaszolunk,
hanem a sértésen felülemelkedő megbocsátással.
Ezzel ő is aki megbántott, – de mi magunk is,
újra és újra, – új életet kezdünk.
Olyan jövő következik be erre,
amiben már nem a rosszé az utolsó szó,
hanem a jóé.
A minket megbántó gesztust,
vagy akár egy-egy szúrós megjegyzést,
nem viszonozzuk sértéssel.
Azokkal kell elsősorban így tennünk,
– családunkban, munkahelyünkön,
iskolában vagy közösségeinkben, –
akikkel összeköt az egymás melletti élet.
Ekkor kell előttünk álljon a jézusi parancs,
mert csakis úgy tartható fenn a béke és egység,
ha újra meg újra megbocsátunk.
Ez nem könnyű?
Valóban nem könnyű!
Ám pont ebben van kereszténységünk szépsége.
Újra és újra kezdve, – éljünk így, –
ennek szellemében.
A szív békéje és túlcsorduló,
eddig ismeretlen öröm tölt el majd bennünket.
(Csukor Árpád)