Az én Jézusom a Krisztus, aki az Isten országát
ahhoz a királyi menyegzőhöz hasonlította,
melyet a király, – fiának rendezett. (Mt 22, 1-14)
Isten örök szeretetének, üdvözítő tervének
történelmi megvalósulásáról szólt.
Így világított rá arra,
hogy az Úr lakomájának közössége az egyház.
Ebben a közösségben mindenféle ember előfordul,
jó és rossz egyaránt.
Ám itt a földön Isten országát
ez a közösség teszi láthatóvá.
Az Isten országa, vagyis a hívő élet,
mint egy menyegző, –
tele van örömmel és áldással.
Ebbe a közösségbe, – Isten országába, –
minden ember hivatalos.
Így lesz ez majd, – az örökkévalóságban is.
Aki pedig nem képes szép közösségben lenni
már itt a földön, arról aligha képzelhető el,
hogy egy közös asztalnál legyen
a mennyek országában.
Aki nem tudja
szeretetébe fogadni embertársát,
annak nincs menyegzős köntöse.
És bár nagyon kegyetlenül hangzik, –
felette így szól az ítélet:
„Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki
a külső sötétségre” (Mt 22, 13).
Keresztény emberként
jó barátként kell elfogadjuk
nemcsak Istent, Jézust, – hanem minden embert.
Még a durva és rosszindulatú embertársat is.
Őket is, kikről az a véleményünk,
hogy Isten meghívójára nem méltók.
Isten barátjaként,
– az Ő vendégségébe való vágyunk közben, –
nem szabad kedvünket szegjék
még az egyház közösségében tapasztalható
hibák és gyarlóságok sem.
A bennünket végtelenül szerető Istenünk óhaja,
hogy meghívóját minden ember elfogadja,
hogy asztalánál mindannyian otthon legyünk.
Minden nép Jézus által
kap meghívást Isten országába.
E meghívóval együtt azt is el kell fogadjuk,
hogy a meghívottak jegyzékén nemcsak szentek,
hanem olyanok is szerepelnek,
akiket az élet mélységeiből, sötét oldaláról hív.
S ha jobban belegondolunk,
minket is onnan hív,
hol még nem öltöttük magunkra
Istenünk menyegzői köntösét.
E nélkül pedig senki nem nyerheti el
örök üdvösségét.
Bizony „sokan vannak a meghívottak,
de kevesen a választottak”. (Mt 22,14)
Sokan gondoljuk magukat kereszténynek,
anélkül, hogy a megtérés útján járnánk.
Nem elég a keresztség önmagában,
az Isten akarata szerinti élet nélkül!
Szép vasárnapot!
(Csukor Árpád)