A szeretet himnusza (1Kor 13)

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. 2Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem, mit sem…

Juhász Gyula: Betlehemi üzenet a vakoknak

Testvéreim, egy látó küldi néktek Üdvözletül ma könnyes szavait, Ki mindig fájón és szédülve nézett Egy szép pokolt, mely földnek hivatik. Ő onnan jött, hol a magas mennyeknek Szférája zeng és csillaga ragyog, Szemében még e fény árnyéka reszket, Az…

Fekete István: Köd

Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom. Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt…

Vasárnap! – Urunk megkeresztelkedésének ünnepe (A év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki a Jordán folyó partján megkeresztelkedett János keresztségével. Feljőve a vízből, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt, 3, 17) Lélekben a Jordán folyó partjára vezet bennünket ez a…

Milyen az igazi szeretet?

“Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.” (1Kor 13,1) Január második hetétől a szeretet témáját fogjuk körüljárni nagyböjt kezdetéig, remélhetőleg közelebb jutva oda, ahová az Úr szeretne terelni bennünket. A…

Karácsonykor megszületett a szívemben a kis Jézus. Elmúlt karácsony – most mit csináljak Vele?

Tanúságtétel a bennünk élő Krisztusról. Amikor egy átimádkozott, megpróbáltatásokban átélt és végül elcsendesült ádvent után a szeretet megfoghatatlan mértékű kiáradását tapasztaltam meg karácsonykor, úgy éreztem, most valóban…megszületett a szívemben a kis Jézus. A jászol előtt térdelve, az ő kicsinységét szemlélve…

Sík Sándor: Jákob kútjánál

Uram, én ama városban lakom, Ott lenn a völgyben, a pálmák tövében, Ahol napsugár ég a lombokon. Ama városban örökös a nap, Ama városban örökös a hőség: Ott lélegzik a szomjas sivatag. Ott nincsen forrás, ott nincsen patak. Két pálma…

Reményik Sándor: Lefelé menet

Máté 17. 1. ,,Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. Olyan szép, hogy már-már félelmetes, Mégis: a hegyen lakni Vele jó. Maradni: örök fészket rakni volna jó. De nem lehet. Már sápad a csoda, Az út megint a völgybe lehalad. Jézus a…

“Másik úton”- Merre induljunk az újévben?

“Mivel (a bölcsek) álomban megintettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton tértek vissza hazájukba.” (Mt 2,12) Az év első napja gyakran az óév búcsúztatása utáni regenerálódás és pihenés napja is. Kérjük ma a  jó Isten kegyelmét, hogy lássuk meg azokat…

VASÁRNAP! – Szűz Mária Isten Anyja főünnep, az Újesztendő első napja

Az én Jézusom a Krisztus, kinek születése után, „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat és gyakran elgondolkodott rajtuk.” (Lk 2, 18-19) Titkot ünnepel a katolikus hívő ember ezen az ünnepen. Ünnepli azt, hogy Szűz…