Laci atya és Feri atya már a szemináriumban is
jóban voltak, nem csoda hát, ha megörültek
egymásnak azon a nyári délutánon, amint
a rekkenő utcán összefutottak, te Ferikém,
karolt bele társába Laci atya, másik kezével
megtörölve gyöngyöző homlokát, gyere, üljünk
már be egy sörre, micsoda meleg,
Ferikém nem kérette magát, maga is szenvedett
a hőségtől, lecsúszott a korsó sör, de a papi
mértéktartás azt diktálta,
hogy tárca után kotorászva
mindketten felálljanak utána,
együtt indultak a bejárat felé,
kérdi Feri atya, Lacikám, merre mész,
s mikor Lacikám balra
mutat, ő sajnálkozva
jobbra,
hát akkor elválnak útjaink, lekezelnek,
szervusz kérlek, szervusz, aztán meg
mindketten felnevetnek,
mikor pár perc múlva
ugyanannak a presszónak a
bejáratánál futnak össze,
mindketten távozást mímeltek,
de visszafordultak, amint a másik
már nem láthatta,
átkozott hőség, törli meg homlokát Laci atya,
kerüljünk beljebb, karol társába Feri atya,
azóta így megy ez, valahányszor elköszönnek,
mindketten tudják, pár perc múlva
a presszó ajtajában futnak össze,
elnevetik majd magukat,
egymásba karolva belépnek,
nem rúgnak be soha,
de ki se józanodnak,
egyre nagyobb a hőség,
egyszerűen nem lehet nem sörözni,
nem nevetni, nem törölgetni homlokukat,
nem visszatérni
örökké, amen.
Kép: index.hu
