Az én Jézusom a Krisztus, aki
Jeruzsálem felé menve
többeket megszólított:
Kövess engem! Azt is mondta:
„Menj, és hirdesd az Isten országát!”
(Lk 9, 60)
A jézusi felszólítás nem tűr
semmiféle kifogást, halasztást.
Az ember pedig oly könnyen belesüpped
életének kényelmébe.
Ha el is indul a Krisztuskövetés
feszített útján,
oly könnyen megfeledkezik arról,
hogy ez mivel is jár.
Hogy Isten országának hirdetése,
minden esetben
nagyon komoly döntést igényel.
És ezt a döntést
újra meg újra meg kell hozni
annak, aki ezt vállalja.
A mai evangéliumi szakasz
képekkel és történetekkel ábrázolja
ugyanazt a hangsúlyozott üzenetet.
Ha követni akarjuk őt,
akkor ezt kell első helyre helyezzük
az életünkben.
Követése nem olyasmi,
ami beilleszthető akár két másik feladat
vagy szórakozásaink közé.
Központi része kell legyen életünknek.
A szavakat, hogy „követlek Uram!”
könnyű kimondani,
de megélni ezeket a szavakat,
– egy életen át, – nagyon kemény feladat.
Csak az Úr erejében lehetséges!
Ha igazán elhatároztuk erre magunkat,
onnantól kezdve
nem kereshetünk mentségeket,
melyekkel kihúzhatjuk magunkat belőle.
Jézus szelíd szeretettel, de széttöri ezeket.
Ő határozott és mélységes
elköteleződésre hív.
Olyan mélységeit kell megéljük
tanítványságunknak, amely egyedül méltó
embervoltunkhoz,
és méltó magához Jézus meghívásához.
Ez a vállalt küldetés
feltétlenül megkívánja tőlünk,
hogy csak előre tekintsünk mindig.
Abban a tudatban, hogy az Ő hívása
egész életünket magába foglalja.
Imáinkat és tevékenységeinket.
Életünk teljes szeretetfolyamát.
Életünk minden pillanatában
vegyük tudomásul azt, hogy ez az az út,
amelyen nekünk Jézussal járnunk kell.
Ő nem valahonnan távolról szól hozzánk.
Ő mindig pontosan tudja, hol vagyunk,
és hol akar társunkul szegődni.
Arra kér bennünket,
hogy ne legyünk szétszórtak.
Ne hagyjuk, hogy a sokféle tennivaló
elvonja a figyelmünket.
Arra kér, hogy elcsendesedve figyeljünk,
és halljuk meg hívását, mely a felszínről,
– ahol szétszóródik a figyelem, –
sokkal mélyebb rétegekbe hív.
A tanítványnak,
az Isten-országot hirdetőnek
egyedül Mesterére kell figyelnie!
Őt kell mindjobban megismernie,
mindjobban megszeretnie,
hogy egyre hívebben követhesse.
Szembe kell fordulnia önszeretetével
és önzéseivel.
Követnie Jézusát a gyalázatban,
a szegénységben és az üldöztetésben.
Akkor már nem ő él majd,
hanem Jézus él őbenne.
Ekkor és így lehet Jézussal hirdetni
az Általa is hirdetett Isten országot!
(Csukor Árpád)