Az én Jézusom a Krisztus, aki
abban az időben
így szólt tanítványaihoz:
„Csípőtök legyen felövezve,
kezetekben pedig égő gyertya legyen.”
(Lk 12, 35)
Sokatmondó jelképes értelme van ennek!
Legyen olyan kapcsolatunk Istenünkkel,
amelybe egész életünk folyamán
erősen kapaszkodhatunk.
Ez a kapcsolat világítsa meg
céljához egyre közeledő létünk lényegét.
Azt az utat,
amelyen biztonsággal járhatunk.
Ez a mélységes kapcsolat sugározzon
szívünkbe, lelkünkbe belső fényt,
hogy el ne tévedjünk életutunk folyamán.
Ez a helyes Isten-kapcsolatunk
képesít bennünket arra,
hogy minden pillanatunkban
készek legyünk Urunk érkezésére,
és ezzel együtt a végső számadásra is.
Belső világunknak biztos mécsesei
ebben a várakozó készületben
a hitünk, reményünk és szeretetünk.
Ugyanakkor féltő gonddal óvott éberségünk
nem szabad engedje,
hogy egy pillanatra is kialudjon ez a láng.
Kellő felelőségtudattal kell
ébren tartsuk magunkban.
Hogy mikor érkezik,
– számomra halálom pillanatában,
a világ számára az utolsó napon, –
ennek pontos ideje Isten titka.
Sem a napot, sem az órát nem kell tudnunk.
Isten, – még Fiának sem árult el.
Kötelességünk,
hogy éberen virrasztva várjuk.
Elérkezte pedig
ne legyen számunkra meglepetés.
A hűségesen várakozókat az Érkező
érdemeiken felül jutalmazza majd.
A keresztény ember egész élete folyamán
számol az Úr érkezésével.
Sőt ezt örömmel képes megélni.
Hisz az Úr érkezése nem tragédia
számára, hanem boldog beteljesedés.
Az igaz, hogy talán nincs ember a föld kerekén,
ki ne nyugtalanul várná a találkozást Istenével.
Még ha végtelenül irgalmasnak is tudja Őt.
Ez talán a legtermészetesebb kísérője életünknek,
mely élet földi létünknek és remélt
örökéltünknek feszültségében telik.
Az elkötelezett életű keresztényeket
régebben oly találóan
így nevezték: „a felébredtek.”
Ma is a megújulást hirdető közösségek,
ébredési mozgalmak.
Mert ébernek lenni annyit jelent,
hogy sejtünk valamit a természetfölöttiből!
Már túllátunk a sötétségen!
Már világosság gyullad szívünk mélyén!
Naponta gondozzuk és frissítsük
várakozásunk égő gyertyáját!
Szép, a várakozáshoz méltó
vasárnapot kívánok,
– szeretettel:
Csukor Árpád