Az én Jézusom a Krisztus, aki ismét
az isteni igazságosságról szól, amikor
az irgalmatlan gazdag és Lázár esetét
mondja el nekünk. (Lk 16,19-31)
Isten soha nem akarja az ember kárhozatát,
de ha időben nem tér meg szeretetlenségéből,
akkor bizony úgy jár,
mint a példabeszédben szereplő dúsgazdag.
Az ember földi életén múlik üdvössége.
Ez különösen abban mutatkozik meg,
hogy minden szeretetből megtett
cselekedetünknek, figyelmességünknek
óriási hatása van. Még egy pohár vízzel is
megszerezhető az üdvösségünk. (Szt. Ágoston)
A történet bemutatja, hogyan emlékezik vissza
a dúsgazdag, – kárhozatában.
Eszébe jut Lázár, akit életében,
– amikor a kapuja előtt feküdt, –
figyelemre sem méltatott.
Kinek sorsa életében, – közömbös volt számára.
Nekünk ezzel ellentétben már most,
– életünkben, – ki kell nézzünk „ablakunkon,”
s észre kell vennünk
a „kapunk előtt fekvő” rászorulót.
Az élet valósága jelenik meg e példázatban.
A gazdag, – jólétében dőzsöl,
míg a szegénynek még a morzsákból sem jut
a gazdag asztaláról.
Kényelmünkbe bezárkózva
és közömbösségünkben
nem az igazi, nem a helyes életet éljük.
De ha ebből ki merünk lépni,
akkor képesek leszünk meglátni,
hogy az ajtónk előtt ki fekszik,
és benne felismerni Jézust.
Ez általában nem könnyű.
De csak így és ezáltal
kérhetünk részt az élet bőségéből.
Amikor valakik számára
ajándékok lehetünk!
Segítsen az Úr minket, hogy észrevegyük,
kik szorulnak segítségünkre!
Adjon nekünk éberséget,
hogy meglássuk
a körülöttünk élők szükségét,
és így meneküljünk meg a közöny bűnétől.
Részt akkor is vállalhatunk
és vállalnunk is kell
a sürgető problémák megoldásából,
ha előidézésükben semmi szerepünk nem volt.
Legyen hely szívünkben
azon milliók szükségének,
akik a gazdagok ajtaja előtt szenvednek.
Legalább napi imáinkban
növekedjék részvétünk
a szükséget szenvedők iránt
és erősödjék a vágyunk,
hogy tegyünk értük, – Jézust látva bennük.
A gazdagnak elsősorban
nem a gazdagsága a bűne.
Hanem az, hogy észre sem veszi a rászorulót.
Valamennyi mindnyájunkban rejtőzik ebből.
Ha eléggé lelkiismeretesek vagyunk,
akkor több embert találunk az ajtónk előtt,
mint az gondolnánk.
Hozzájuk való fordulásunk inkább lelki,
mint anyagi javakban, – de abban is!, –
meg kell nyilvánuljon.
Emberi melegségben, érdeklődésünkben,
rájuk szánt időnkben.
Isten sokféleképpen közelíthet hozzánk!
Éberré kell tegyük erre,
– szemeinket, szíveinket.
Szeretettel:
Csukor Árpád