Az én Jézusom a Krisztus, akit a testvérek,
Mária és Márta, testvérüknek, Lázárnak
drámaian súlyosra fordult betegségében
nagyon vártak.
Hogy Jézus, az általuk is tapasztalt
csodatevő erejével
meggyógyítsa Lázárt.
A gyógyítás csodájába vetett hitük azonban
odaveszett amikor testvérük meghalt.
Ám teljesen nem veszett el, mert
Márta, – hitéről, bizalmáról és reményéről
tesz tanúságot, amikor az érkező Jézushoz
így szól: „Tudom, hogy most is
bármit kérsz Istentől, megadja neked.”
(Jn 11, 22)
És Jézus a gyógyítás csodája helyett
még nagyobb csodát ajándékozott nekik.
Feltámasztotta a negyednapos halottat
és visszahozta a földi létbe
Hányszor vagyunk mi is így az életben.
Amikor úrrá lesz rajtunk
a gondterhelt nyugtalanság,
akár szeretteink,
akár a magunk szenvedései nyomán.
Vagy egy-egy haláleset után.
Jó lenne ilyenkor feltárnunk Isten előtt
nehézségeinket és mind
az Ő gondviselő szeretetére bíznunk.
Ha súlyos és nehéz élethelyzeteinkben
a Gondviselésbe vetett remény lenne
mindig a vigasztalásunk.
Komolyan venni és hittel megélni
Jézus szavát:
„Én vagyok a feltámadás és az élet!”
(Jn 11, 25)
Ennek elfogadására kérdez rá Jézus,
amikor Mártától kérdezi
de mindnyájuk felé is szól a kérdés:
„Hiszed ezt?”
Válaszával pedig Márta
minden hívő ember példaképévé lesz.
Azoknak akik
nem csupán Jézus szavának hisznek,
hanem Jézus személyében,
az üdvösség,
tehát az örökélet Adományozójának.
Márta, és nyomában mi is,
vallomásával, teljességgel elfogadja Jézust:
„Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás,
az Isten Fia, aki a világba jön!” (Jn 11, 27)
Márta hite azért is példaképünk kell legyen,
mert nagyon nehéz helyzetben,
a halál jelenlétében vallotta meg Jézust
Megváltójának, Isten Fiának,
az élet szerzőjének.
Ilyen bizalom kellene bennünk is legyen,
mint Márta bizalma:
„Tudom, hogy bármit kérsz Istentől,
megadja neked!”
Mert Istennek van hatalma minket is
akár a bűnből, akár a halálból is feltámasztani.
Lehetnek tragédiák,
rendezhetetlennek látszó törések életünkben,
lehetnek megrögzött megkötözöttségek
rossz szokások, sikertelenségek,
és hatalmas kudarcok, –
bíznunk kell abban, hogy Isten szeretete,
– kegyelme és ereje, – által
kijöhetünk ebből az állapotból és újra élhetünk!
Szeretettel:
Csukor Árpád
Kép: nicelife.hu