Vasárnap van! (húsv. 2. vas) – ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

Az én Jézusom a Krisztus, aki nyolc nappal a feltámadás utáni első megjelenése után, – újból apostolai közé érkezett. Tamásnak ezt mondta: „Most már hiszel Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” (Jn 20, 19-31) Ez…

Vasárnap van! HÚSVÉTVASÁRNAP 2020!

Az én Jézusom a Krisztus, kinek üres sírjához sietett a két tanítvány Péter és János. Amikor észrevették az otthagyott és az összehajtott leplet, látták és hittek: „Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.” (Jn…

Vasárnap van! VIRÁGVASÁRNAP! (A év)

Az én Jézusom a Krisztus, kinek halála után „A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt!” – mondták.” (Mt 27, 54)   A mai vasárnap, –…