Az én Jézusom a Krisztus, akitől
a törvénytudó alattomos szándékkal
kérdezte: „Mester, melyik a legfőbb parancs
a törvényben? (Mt 22, 36)
Pontos feleletet kap:
az első és legfőbb parancs
az Isten-szeretet parancsa.
A második hasonló ehhez,
– a felebarát szeretete.
Volt idő, – éppen a kezdetekben, –
amikor úgy mutattak rá a keresztényekre:
„Nézzétek, mennyire szeretik egymást!”
Hitüknek missziós és meghívó ereje volt,
mert szeretetben mutatkozott meg.
Istennek országa csak a hit és szeretet
örömében valósulhat meg e földön!
Aki Isten felé fordul,
aki Istent önmagáért keresi,
az éppen Isten kegyelméből, – meg is találja!
Ebben az Istenre találásban pedig
nem tarthatja meg Őt magában
hanem szeretete hajtja arra,
hogy embertársaihoz vigye.
Ez teszi elsősorban képessé arra,
hogy minden embert szeressen,
hisz Isten is mindenkit szeret,
mert Ő a Szeretet Istene!
Jézus, – pontos fogalmazásában feltárta
előttünk egész hitünk lényegét és alapját,
a szeretet parancsát!
Minden más törvény, előírás,
ennek a legfőbb törvénynek alkalmazása.
Ugyanakkor a főparancs nem is kettős
irányultságú, hanem hármas.
Nem csak azt mondja ki,
hogy szeresd Istenedet, felebarátodat,
hanem a felebaráttal szembeni szeretet
mércéjéül önmagunk szeretetét teszi.
Utalva ezzel arra, hogy nem tudjuk
helyesen szeretni felebarátunkat,
ha nem szeretjük eléggé és helyesen
önmagunkat.
Nem is olyan könnyű
helyesen szeretni önmagunkat!
Hány esetben,
egyenesen meghasonlunk önmagunkban!
Amikor képtelenek vagyunk elfogadni
önmagunk és képességeink korlátait.
Amikor annyira mások szeretnénk lenni.
Ez persze önmagában még nem is lenne rossz.
A nehézsége ennek az,
hogy nem csak javítani szeretnénk önmagunkon,
hanem helytelen elvárásoknak
szeretnénk megfelelni. Oly elvárásoknak,
amilyenekkel pl. a média mossa agyunkat.
Akkor pedig, ha magunkat sem vagyunk képesek
helyesen szeretni,
hogyan lennénk képesek másokat szeretni?
S ha másokat nem,
– akkor hogyan és helyesen, – Istent?
El kell fogadjuk magunkat Isten kezéből
úgy, ahogyan vagyunk!
Akkor tudjuk majd valóban
helyesen szeretni embertársainkat.
S ha szeretjük embertársainkat,
akkor már sokkal könnyebb
Istent is igazán szeretnünk.
Ez az istenszeretetünk pedig
követésre biztatja a még kívülállókat.
Akkor már csak egy lépés,
és őszintén megállapíthatják rólunk is:
nézzétek, mennyire szeretik egymást!
Óh, – bárcsak így lenne!
Szeretettel:
Csukor Árpád