Az én Jézusom a Krisztus, aki ott fenn
a hegyen arról szólt, ami örök témája
az embernek. A boldogságokról!
Amiről pedig Jézus konkrétan beszélt,
– a lelki szegények, a sírók, a szelídek
és igazságra éhezők,
az irgalmasok és békét teremtők,
az igazságért üldözöttek boldogsága, –
mindez a világ szemében botránynak tűnik!
Miért veszi mégis az egyház
ezeket a boldogságokat a
Mindenszentek ünnepének evangéliumába?
Mert akiknek életét ezen boldogságok
hívása határozta meg, – azok a szentek!
Akik már megérkeztek az Örök Boldogságba.
Számomra legteljesebben talán ez a
jézusi boldogság-ígéret jeleníti meg mindezt:
„Boldogok a tiszta szívűek,
mert ők meglátják Istent!” (Mt 5, 8)
Ez a tisztaság, amiről itt Jézus beszél,
nem egyenlő a bűntelenséggel.
Nem azt jelenti, hogy abban a szívben
nincsen semmi bűn.
Sőt, – akik Jézust igazán követni akarják,
éppen azok látják nagyon világosan,
mennyi tisztátalanság, mennyi szenny, piszok
halmozódik fel az ember szívében.
A tiszta szív olyan szív,
amelyik nincs megosztva
a jó és rossz között.
Tehát, – akik Jézust követni akarják,
ne akarják magukat másnak mutatni,
mint amik, – se jobbnak, se rosszabbnak.
A Krisztust követő embernek
oly tisztának és átlátszónak kell lenni,
hogy benne ne legyen semmi rejtett.
Semmi, amit önmaga vagy mások előtt
rejtegetnie kellene.
Legyen a lelke legmélyéig becsületes.
Őszinte önmagához,
az emberekhez és Istenéhez.
Akkor tiszta a szívünk, ha egészen Istené.
Nemcsak egy része, területe, hanem az egész.
Aki ennyire tiszta, – az képes meglátni Istenét!
Meglátja már itt a földi létben,
a mindennapi élet eseményeiben.
Meglátja az Isten kezét, jóságát,
gondoskodását és vezetését élete folyamán.
Szinte érzékelhetően győződhet meg arról,
hogy itt az Isten, – megint itt járt az Isten…
Ilyen a Krisztus igazi követője.
Szelíd, tiszta szívű és boldog.
Nagyon boldog!
Önerőből képtelenség tisztának maradni.
Csak a Szentlélek hatalma és megvilágosító ereje
vezet bennünket Jézus keresztjéhez,
ahol megtisztul, megújul a szívünk, életünk.
A tiszta szív tehát nem valami
mennyei tökéletességet jelent.
Hanem teljes Istenre irányultságot.
Aminek jele és következménye,
hogy kialakul bennünk
a megkülönböztetés képessége
a szent és tisztátalan, az igaz és hamis között.
Ki állíthatja magáról, hogy az ő szíve már
annyira tiszta, hogy az mérhető legyen
Isten tisztaságához és szentségéhez?
Senki!
Nem tudunk magunktól felkapaszkodni Istenhez.
Ő azonban irgalmasságában
utat készített magához nekünk.
Az Istennel megtapasztalt közösség gyönyörűsége
és a mennyei színről színre látás reménysége
sarkalljon bennünket arra,
hogy tartsuk tisztán a szívünket és az életünket!
Látni fogjuk Istenünket!
Szeretettel:
Csukor Árpád