Az én Jézusom a Krisztus, aki a törvény szerint,
– mint azt elénk tárja János az ő evangéliumában, –
„A zsidók húsvétjának közeledtével
fölment Jeruzsálembe.” (Jn 2,13)
A templomban tapasztalt látvány azt jelezte neki,
hogy a szent hely elveszítette szent jellegét.
Inkább piactérré, ahogy maga Jézus fogalmaz,
rablók vásárcsarnokává lett. Az imádság házában,
Isten jelenlétének e legszentebb helyén,
árusokat, állatokat, pénzváltókat talált.
S mindez a mindig szelíd Jézust haragra gerjesztette.
A templomi személyzet, a kereskedők és az ünnepre érkező
zarándokok összezavarták a dolgok rendjét,
ahelyett, hogy a templom megmaradt volna Isten háza.
Ez az állapot összetört minden áhítatot.
A csendes, szelíd, békés és megbocsátó Jézus helyett
az indulatba jött Jézust láthatjuk, aki látva az ökrök,
juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat,
kötélből korbácsot font, és kiűzte őket a templomból.
A pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalokat felborította.
A galambárusokhoz már szelídebben szólt,
hogy vigyék innen és ne tegyék Atyjának házát
a kalmárkodás házává.
Ha jobban belegondolunk, észre kell vegyük,
hogy a templomtisztítás nem is egy
hirtelen felindulásból elkövetett akció volt.
Ez már jó előre jelezte azt, amit majd végbevisz,
amikor is saját halála és feltámadása által
helyreállítja Isten népének teljes rendjét.
Azt a régi-új rendet,
– ami életáldozatának gyümölcse lesz.
A korbács, – az ostor, – önmagában is jelentést hordoz.
Az Ószövetségben, – Isten kezében, – az ítélet eszköze.
Ennek alapján kérdik tőle a templomi vezetők,
tettének igazolására: „Milyen jelt mutatsz nekünk,
amelynek alapján ezeket teszed?” (Jn 2,18)
Jézus válasza: „Romboljátok le ezt a templomot,
és három nap alatt felépítem.” (Jn 2,19)
Jézus, – saját testének templomára gondol!
Saját szenvedéséről és haláláról jövendöl,
hiszen a Golgotán ezt kísérlik meg lerombolni.
De nem sikerül, mert Ő harmadnapon feltámad!
János evangélista szerint Jézus úgy mutatkozik
meg, mint az élő Isten szentélye.
Benne és Általa nyílik meg számunkra Isten Országa.
Jézus az a szentély, amelybe mi is beleoltódtunk már,
– aminek mi is részesei lettünk, – keresztségünk által.
Akkor lettünk Isten, – a Szentlélek, – templomává!
Isten iránti szeretetünk így forrásozik szívünk mélységéből.
Egészen addig, amíg súlyos bűnnel meg nem sértjük
Istennek bennünk való lakását.
Őszinte és bensőséges imádságainkban képesek vagyunk
megtapasztalni Isten jelenlétét önmagunkban.
Onnantól pedig már csak őriznünk kell magunkban
ezt a bensőséges, csendes és imádságos együttlétet.
Így leszünk képesek, – minket szerető kegyelméből, –
eltelni a bennünket szerető Isten áldásával!
Szeretettel:
Csukor Árpád