Az én Jézusom a Krisztus megpróbálja elmondani,
hogy mi fog történni vele néhány nap múlva.
Lelke halála előtt megrendül, de kimondja,
hogy az élethez való ragaszkodásnál fontosabb az,
hogy halálig engedelmeskedjen Atyjának.
Nagyon furcsa mondattal akarja rávezetni őket,
ennek igazságára: „Aki szereti életét, az elveszíti,
de aki gyűlöli életét ebben a világban,
az megmenti az örök életre.” (Jn 12, 25)
Bizony, mi is hasonló helyzetben éljük életünket.
Azt tegyük-e, ami nekünk jó, amit egyébként
talán jogosan kérhetnénk is Istentől,
vagy „meghaljunk-e” az életnek?
Meghaljunk-e saját elképzeléseinknek,
vagy engedelmeskedjünk Istennek?
Jézus tanítványa csak az lehet,
aki kész feladni érte mindent.
Ahhoz, hogy éljünk,
bizonyos értelemben meg kell halnunk.
Hogy Isten szeretete éltessen minket,
napról napra le kell mondanunk mindarról,
ami gátol, hogy Istent egyre jobban szeressük.
Jézus mondása határozottan
áldozatok megtételére buzdít.
Isten akkor lakik bennünk,
– akkor éljük igazi életünket, –
ha mi egymásért élünk.
Ha Jézust tartjuk szívünk Urának,
akkor mindig nyitott szívvel akarunk élni
Előtte és embertestvéreink előtt.
Csak ha egész életünket teljesen
odaszánjuk Neki és testvéreinknek,
– mint ahogyan Jézus is odaszánta életét értünk, –
akkor állíthatjuk, hogy Jézus tanítványai vagyunk.
Hogy Ő a mi teljes életünk!
Csak akkor követjük valóban Jézust,
ha nemcsak hallgatjuk Őt, de meg is tartjuk szavát,
azaz odaadjuk teljes életünket!
Jézus egészen biztosan nem arra gondolt,
hogy szó szerint gyűlöljük életünket.
Isten végtelenül szeret minket,
éppen ezért azt akarja, hogy boldogan éljünk.
A legjobbat kívánja nekünk,
hogy így nyerjen értelmet életünk.
Ha szeretjük Istent és embertársainkat,
akkor mi már átmentünk a halálból az életbe.
Aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad.
Mi egyáltalán abból ismerjük meg a szeretetet,
hogy Jézus életét adta értünk.
Mi is tartozunk tehát azzal, hogy
életünket adjuk Őérte és testvéreinkért.
Mivel éppen nagyböjt, lassan már
annak is végső szakasza van, beláthatjuk,
egyetlen helyes emberi válaszunk a megtérés!
Be kell lássuk, – az ember nem magának él!
Aki magának él, az elszigetelődik,
az egyedül marad.
Aki meg akarja menteni életét,
el kell veszítse azt!
Egyedül Jézus által lehet örök életünk,
és járhatunk az élet világosságában.
Szembesülni önmagunkkal nem könnyű.
De beláthatjuk, Nála nyugalomra talál lelkünk.
Bármily bűn terhel, ha őszintén belátjuk,
ő meg tud könyörülni rajtunk.
Rámutat a mi vétkeinkre, önzéseinkre,
szeretetlenségeinkre és meg akar tisztítani minket.
Ha ezt örömmel fogadjuk,
Isten világossága megörvendezteti lelkünket,
– életet nyerünk!
Szeretettel:
Csukor Árpád