Képzeld el, hogy felébredsz reggel és az az üzenet marad meg álmodból, hogy a mai lesz életed utolsó napja. Elgondolkodsz, mi van, ha tényleg így van? Mivel töltenéd a napot?
Még félálomban iszol egy kávét, az álmodon töprengsz, ami nagyon valóságosnak tűnik, azután biztos ami biztos, reggelit készítesz a családodnak. Különösen nagy szeretettel készíted ki a legszebb bögréket.
Azon tűnődsz, bemenj-e dolgozni egyáltalán, de hiszen úgyis kinevetnének, ha elmondanád, miért nem mész, úgyhogy elindulsz. Vezetéskor elhatározod, hogy ma türelmesebb és előzékenyebb leszel, útközben pár autóst is beengedsz magad elé a dugóban. Ha át kell engedned egy gyalogost a zebrán, kedvesen rámosolyogsz és békében megvárod, amíg teljesen átér. Úgy döntesz, ma nem kapcsolod be a rádiót, hanem a Jézus-imát mondogatod útközben.
A munkahelyedre érve megdicséred a portás néni haját, a liftben pedig kedvesen váltasz pár szót egy érkező kollégáddal. Észreveszed a gondterhelt arcát, és szép napot kívánsz neki.. ő pár szóval kifakad, hogy mi minden bántja, és te meghallgatod szeretettel, nem sietsz. Azt gondolod, úgyis mindegy, ha letol a főnök, de valójában csak egy-két percet késel és észre sem veszik.
Ebédszünetben veszel néhány szelet süteményt, és meglepetésképp szétosztod a kollégáid között. A takarító néninek is adsz belőle. Kérdezik, miféle különleges nap van, de te csak titokzatosan mosolyogsz. Délután látva a heti munkabeosztást, átvállalod az esti műszakot egy kollégádtól, akiről tudod, hogy egyedül neveli a gyermekeit. Titkon azt kívánod, bárcsak még tényleg átvehetnéd tőle azt az esti munkát, ha akkor élnél.
Munka végeztével bemész a boltba, mert szeretnél vacsorára palacsintát sütni a családnak, amire olyan régóta vágynak, csak te sosem akarod rászánni az időt, mert hosszú és fárasztó. Miközben vásárolsz, azon tűnődsz, vajon hány órád lehet még hátra. Vajon belefér-e még a szeretteiddel elköltött vacsora? Sietve fizetsz, miközben látod a pénztáros fáradt arcát. Kedvesen rákérdezel, nehéz-e a mai nap, nagy-e a forgalom és sok van-e még hátra. Jólesik neki pár emberi szót váltani, a végén el is mosolyodik, te pedig kitartást kívánsz neki zárásig, majd hazaindulsz.
Valahogy feltöltenek és megnyugtatnak ma ezek a visszakapott mosolyok mindenkitől. Mint egy erőforrás, amiből akár élni is lehetne…
Hazaérve szokás szerint beparkolsz a nagy fenyő mögé. Mindig ilyen jó illata volt ennek a fának? És a madarak rajta, mindig ilyen szépen énekeltek? Megállsz egy pillanatra, a nap lassan lemenőben van, és csodálod, ahogyan megszínezi az eget. Te már soha többé nem láthatod, pedig mennyire szép! Kellett volna egy padot ide tenni, de hát sosem volt idő…
A lépcsőházban találkozol a fájós lábú, csendes idős nénivel, aki a harmadikon lakik. Mivel nincs lift, ólomléptekkel, meg-megállva halad felfelé a kis szatyorkájával, benne a bevásárlás. Sietned kellene, de mégis átveszed tőle. Fel kéne rohanni a cuccal, letenni az ajtaja elé, aztán hazamenni, hiszen meg vannak számlálva a perceid. Valamiért mégis hagyod, hogy beléd karoljon és lassan lépegetve kíséred őt fel a lakásáig. Még sosem beszélgettetek. Most csillogó szemmel mesél az unokáiról, akik nem érnek rá, a reményeiről, hogy talán hétvégén meglátogatják és ő pogácsát készít majd…kicsit irigyled, hogy neki még lehetnek tervei másnapra. Amikor felértek, látod, hogy alig vásárolt valamit, pár legolcsóbb élelmiszert csak, és átteszel a te szatyrodból az övébe egy kis gyümölcsöt meg édességet, amiért nagyon hálás. Arra gondolsz, bárcsak máskor is megtehetnéd még ezt.
Otthon elkezdesz palacsintát sütni. Nagy az öröm, de neked közben azon jár az eszed, vajon hánykor fogsz meghalni? Még egy kakaós belefér?… És egy társasjátékozás belefér-e még az idődbe vacsora után? Talán karácsonykor játszottatok együtt utoljára. Megölelgeted a gyerekeidet, átnézitek a leckét, kikészítitek a holnapi dolgokat. Most örömmel és türelemmel végzed ezt a nyúzós feladatot is, azt kívánod, bárcsak még sokáig megtehetnéd.
Az este jól sikerül, még egy ideig beszélgettek a pároddal, és te elismerő szavakat fűzöl ahhoz, amiről lelkesen mesél. Utána még kicsit rendet teszel a lakásban, elpakolod azokat a dolgaidat is, amiket korábban lustaságból nem tettél. Magadban azt kívánod, bárcsak lennének még napjaid, amikor hasonlóképp összeszedhetnéd a gyermekeid szétdobált zoknijait.
Fájó szívvel térsz aludni, hálát adsz Istennek a mai napért, áldást kérsz a szeretteidre, majd behunyod a szemed és várod a halált.
………
Egyszer csak arra ébredsz, hogy odakint süt a nap, csicseregnek a madarak, és úgy tűnik, életben vagy. Zavartan csodálkozol, majd a füledbe cseng az utolsó üzenet, amit álmodból magaddal hoztál:
„Kaptál még egy napot!“