Vissza a lelkigyakorlat főoldalára
Az ajánlott szentírási szakaszt, az elmélkedést, az imádságokat és tevékenységeket tetszés szerint eloszthatom a héten. Minden napra tervezzek valamit.
SZENTÍRÁS
„Közben Jézus a Getszemáni nevű majorba érkezett velük. „Üljetek le itt, amíg tovább megyek s imádkozom”, mondta tanítványainak. Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre csak szomorkodni és gyötrődni kezdett. „Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok velem.” Kicsit tovább ment és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Rászólt Péterre: „Így hát egy óra hosszat sem tudtatok virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.” (Mt 26,36-40)
ELMÉLKEDÉS
Krisztus Isten fia volt, mégis háromszor elesett a kereszt alatt. Én ember vagyok, én is gyakran elesem, elbukom, elgáncsolnak a körülmények vagy gátol a saját gyengeségem.
Krisztus mindhárom alkalommal felállt és ment tovább. Nekem is ezt kell tennem. Mindegy, ki és mi küldött a padlóra, nekem fel kell állnom és vinni a keresztemet tovább, hogy beérkezzek, ahol az Úr vár, hogy eljussak oda, ahová küldött, amikor megszülettem. Mert minden embernek van életfeladata.
Ne hagyjam magam akkor sem, ha bűneimben újra és újra elbukom. Akkor sem, ha valamilyen nagy bűnt követtem el, és úgy érzem, nem kerülhetek így az Úr szeme elé. Jézus mindig ott áll és vár. A bukás alázatossá tesz, megtöri a bennünk lévő gőgöt, ami a gonosztól van. Nem az számít, hányadik vagyok a világban, hanem az, hogy átöleltem-e Jézust abban, amiket tettem.
Milyen nehézségek értek, amikből sikerült felállnom? A legapróbbak is számítanak, amire csak vissza tudok emlékezni! Iskola, tanulás, sport.
Hogyan sikerült helytállnom a nehéz időszakokban? Milyen segítségeim voltak?
Sikerült-e legyőznöm valamilyen saját emberi gyengeségem? Betegséget? Sikerült-e megtennem valamit, amitől féltem korábban?
Van-e most valami, amit szeretnék legyőzni? Mivel egyedül gyengék vagyunk, elfogadom-e Jézust, hogy társam legyen ebben?
HETI IMÁDSÁGOK
Maradj velem, Uram (Pio atya imája)
Istenem, szükségem van rád (Szt. J. H. Newman)
AJÁNLOTT TEVÉKENYSÉGEK
- Keresztút imádkozása pénteken
- Ellátogatni egy szent helyre
- Egy gyengeségemet elkezdeni javítani
- Erősíteni magamban egy erényt