- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Mindent elhagyni, ami gátol Felé, mindent odaadni…..
Ahogyan egyre közelebb kerülünk Istenhez az életünkben, egyre magasabbra jutunk saját Golgotánkon is. Hosszú és viszontagságos ez az út, többször elestünk, többször felálltunk, de valahogy mentünk tovább, hurcoltuk a keresztünket.
Talán úgy érezzük, már mindenen túl vagyunk, jöhet bármi, most már talpon maradunk, most már nem tántorít el soha semmi erről az útról.
Ekkor a végtelenül kegyelmes és jó Isten letekint ránk és mikor azt gondoljuk, most talán megáld minket jóságunkért, akkor Ő még egy forgószelet bocsát ránk, ami ide-oda dobál minket és elveszi azt is, amink még maradt. Azt, amit magunktól nem voltunk hajlandók letenni, amit meg akartunk tartani magunknak.
Mennyire fáj, amikor oda kell adni azt, amihez még belül ragaszkodtunk, vagy elengedni azt, ami vagy aki nem az életünkbe való.
Beláthatjuk, hogy a kegyelem eszköze ez. Akinek semmije se marad, már nem fél, hogy elveszít valamit. Amikor semmink nincs, akkor vagyunk a leggazdagabbak, mert a bennünk lévő űrt végre csak Istennel tölthetjük fel.
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!