Mit jelent ma bárkát építeni?
A túlélő posztok soha nem tapasztalt mértéket öltöttek, tele van velük a világháló. Mit csinálj hosszabb áramszünet esetén? Mit csinálj gazdasági összeomlás esetén? Mit csinálj napkitörés esetén? Mit csinálj háború esetén? Ajánlások és leírások arról, hogy mennyi a tartalékolni ajánlott élelmiszer adag, mennyi vizet tartsunk otthon vészhelyzetre, hogyan tudjuk konzerválni az ételeket. Hogyan szakadjunk le a szolgáltatóiparról, hogyan termeljük meg a saját élelmiszerünket, hogyan csináljunk áramot és gyógyhatású készítményeket.
Csupa hasznos dolog, mégis minden arra mutat, hogy nem létezik olyan megoldás, ami univerzális. Nem lehet mindenre felkészülni. Nem tudok egyszerre érteni a kertészkedéshez, a vályogház építéshez, a gyógynövényekhez, a favágáshoz, a háziállatokhoz, a befőzéshez, az önvédelemhez és a vadászathoz. Ha egy sérülés miatt kidőlök, nem maradhat abba a fenntartás, az állat-etetés, az élelmiszer ellátás. Tehát közösség kell. Ez a kulcsszó.
Bármi történjék is, egyedül nem lehet túlélni. Nem elsősorban bunkereket kell építenünk, hanem közösségeket. Olyan szeretethálót, ami nem szakad el semmilyen külső hatás miatt. Olyan hálót, amit az Isten tart össze. Ahol nem kell kérni, hogy segítsen a másik, és ahol magamtól tudom, mit tudok én beletenni. Ahol pakolom bele mindazt, amim van, éppúgy mint más – és bármikor kivesszük, ami épp kell. Utána jöhet a többi, a közös gondolkodás és a felkészülés.
És építeni kell egy templomot is, de nem kézzel csináltat, hanem a szívünkben és a lelkünkben egy olyan helyet, ahol Isten mindig jelen lehet. Ahol meghatározza a lépéseimet, ahol vigaszt nyújt és kiutat mutat. Bármilyen körülmények közé kerülök, ez megmarad. Enélkül nem megy.
Bár ádvent első vasárnapján olvassuk ezt az evangéliumot, mégis olyan ez, amit minden nap el kellene olvasni.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. [Mt 24,37-44]
Nem azt mondja az Úr Jézus, hogy Noé korában az emberek loptak, csaltak, hazudtak, paráználkodtak és gyilkoltak, hanem hogy ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek. A vízözön mégis elpusztította őket. Nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, ami tetteikből hiányzott, hogy Istent csendesen és egyetemesen kihagyták az életükből.
Az önfenntartás és a fajfenntartás napi rutinja annyira elfoglalta őket, hogy elmulasztották a leglényegesebbet: annak keresését, hogy mi okból és mi végett vagyunk a világon. Ezzel pedig visszazuhantak az öntudatlan állat szintjére, s olyan világot hoztak létre maguk körül, amelyben nem lehetett többé emberként élni. A vízözön tehát nem a sértett Isten pusztító bosszúja, hanem a létezés végső célját feledő emberiség önpusztító, saját értelmetlenségek tengerébe belefulladó életformájának képe.
Ma is Noé korát éljük. Kezdd el építeni a bárkád! Mentsd meg testvéreidet, családodat, plébániádat – azt, aki még megmenthető. Ha Isten szavára a megtérés útjára léptél, hívj másokat megtérésre. Azonban kevés lesz már a lelki, belső megtérés: bárkák kellenek… Olyan Istentől lefoglalt terek, kolostorok, otthonok, emberi szeretetszövetségek, ahová nem hatol be a vízözön szennyes árja, hanem mintegy hátára veszi bárkátokat és hordja mindaddig, amíg tart az ítélet, amelyet az Istent feledők maguknak készítettek.
(Barsi Balázs atya és Horváth Isván Sándor atya írásai alapján)
Urunk, kérünk, adj erőt, hogy merjünk akár nevetség tárgyává is válva bárkát építeni, olyan családi otthont, plébániai és kolostori közösséget, szeretetszövetséget létrehozni, melyben nem a világ értékrendje, hanem Te vagy az Úr; mely nem süllyed el a szennyes árban, hanem a széllel és a hullámokkal dacolva fennmarad, és eléri az örök partokat. Légy velünk és szenteld meg bárkánkat, mellyel útra kelünk az új egyházi év kezdetén, várva, hogy a Galamb, a Lélek elhozza nekünk az új ég és új föld olajágát! Ámen.