Vasárnapi útravaló

Vasárnap van! (húsvét 3. vas. A év)

Az én Jézusom a Krisztus, kinek tanítványai közül ketten, a keresztre feszítés és temetés után, csalódottan otthagyva Jeruzsálemet Emmauszba igyekeztek. A feltámadott Jézus pedig anélkül, hogy felismerték volna, melléjük szegődött, és kifejtve az írásokat bizonyította, hogy a jövendölések értelmében az…

Vasárnap van! (húsv. 2. vas) – ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

Az én Jézusom a Krisztus, aki nyolc nappal a feltámadás utáni első megjelenése után, – újból apostolai közé érkezett. Tamásnak ezt mondta: „Most már hiszel Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” (Jn 20, 19-31) Ez…

Vasárnap van! HÚSVÉTVASÁRNAP 2020!

Az én Jézusom a Krisztus, kinek üres sírjához sietett a két tanítvány Péter és János. Amikor észrevették az otthagyott és az összehajtott leplet, látták és hittek: „Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.” (Jn…

Vasárnap van! VIRÁGVASÁRNAP! (A év)

Az én Jézusom a Krisztus, kinek halála után „A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt!” – mondták.” (Mt 27, 54)   A mai vasárnap, –…

Vasárnap van! (nagyböjt 5. vas A év)

Az én Jézusom a Krisztus, akit a testvérek, Mária és Márta, testvérüknek, Lázárnak drámaian súlyosra fordult betegségében nagyon vártak. Hogy Jézus, az általuk is tapasztalt csodatevő erejével meggyógyítsa Lázárt. A gyógyítás csodájába vetett hitük azonban odaveszett amikor testvérük meghalt. Ám…

Vasárnap van! (nagyböjt 4. vas A év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki megkérdezte a vakon született embert, miután visszaadta annak látását: „Hiszel-e az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” (Jn 9, 35-36) Az emberek, akik találkoznak Jézussal, állást foglalnak vagy mellette, vagy…

Vasárnap van! (nagyböjt 3. vas A év)

Az én Jézusom a Krisztus, akit oly szép találkozásban látunk Jákob kútjánál, a szamaritánus asszonnyal. Jézus leül a kútnál pihenni, és akkor jön egy szamariai asszony vizet meríteni. Jézus vizet kér az asszonytól, és ebből indul ki a csodálatos tanítás,…

Vasárnap van! (nagyböjt 2. vas A év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki ott, – a megdicsőülés hegyén, a tanítványok segítségére sietett. Nem adott esélyt arra, hogy az ijedtség, a félelem uralkodjon el rajtuk. Mert látva a csodás jelenséget, meghallva Isten hangját, arcra borultak és nagy félelem…

Vasárnap van! (nagyböjt 1. vas A év)

Az én Jézusom a Krisztus, akit a Lélek vitt ki a pusztába, mert az volt a célja ezzel, hogy Jézus megmutassa nekünk, hogyan lehet megküzdeni a gonosz kísértéseivel. (Mt 4, 1-11) A Kísértő aljas célja pedig nem más volt, mint…

Vasárnap van! (évközi 7. vas A év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki ott fent a hegyen az ember által szinte értelmezhetetlent kér követőitől. „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket!” De azt is megmondja, hogy miért kéri. „… hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak…” (Mt 5,…