Szentírás:
„József volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.” (Mt. 1,16)
Ima:
Imádkozom egy ismerősömért vagy munkatársamért.
Cselekedet:
Kihúzok a karácsonyi teendők és tervek sorából egy-két dolgot, ami tulajdonképpen felesleges, ami nélkül megvagyunk. Helyettük időt, nyugalmat, békességet próbálok majd teremteni, kevesebb világias készülődéssel sütés-főzéssel, bevásárlással, takarítással, rohangálással, vagy bármivel, ami nem szükséges.
Könyörgés:
Teremtő és Megváltó Istenünk,
akinek akaratából a Szűzanya méhében
testet öltött az örök Ige,
méltasd figyelemre kérésünket,
Engedd, hogy Egyszülött Fiad,
aki emberi életünket vállalta,
adjon részt nekünk isteni életéből.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön-örökké.