Az isteni irgalmasság rózsafüzére

Jézus mondta: „Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom ve­szi körül a lelket“. Az általános ígéret így hangzik: „Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek, … ha ez megegyezik…

Hogyan kell rózsafüzért imádkozni?

A rózsafüzér a katolikus egyházban használt eszköz, illetve imasorozat. A rózsafüzér vagy Szentolvasó szemei segítenek számolni az elmondott imádságokat, amelyeket meghatározott sorrendben mondanak a hívők. A rózsafüzér-imádság lényege az elmélyülés, egyfajta meditatív, szemlélődő állapot elérése, amely segít összpontosítani az elmondott…

Tanúságtétel a Rózsafüzér erejéről

Életem első Rózsafüzér élménye ahhoz kötődik, amikor fiatal anyuka voltam és a hároméves kislányom skarlátos volt. Már egy hete volt 38 feletti láza és a láz semmitől nem akart lemenni. Féltünk, hogy a veséjére megy. Tehetetlen voltam. Máig előttem van,…

RÓZSAFÜZÉR ÉRTELME

Van-e értelme imádkoznom a rózsafüzért, amikor állandóan elkalandoznak a gondolataim? (Tilmann atya válaszol) A rózsafüzér egészen sajátos ima, az elidőzés imádsága. Más, mint a szentmise imái. Amikor szentmise imáit imádkozzuk, arra gondolunk, amit mondunk, akkor is, ha saját szavainkkal, szabadon…

Imádkozzuk el a Rózsafüzért családunkkal a családunkért

Szent II. János Pál pápa gondolatai A rózsafüzér, amellett hogy imádság a békéért, mindig a család imádsága is, és imádság a családért is. Az együtt imádkozó család együtt marad. Imádkozzuk el a Rózsafüzért családunkkal a családunkért – a világosság titkaival. Újra…