A házasság és a család az önkiteljesedés olyan dimenzióját nyitja meg előttünk, amit el sem tudunk képzelni addig, amíg valaki mellett életre szólóan el nem köteleződtünk, és nem vállaltuk fel őt testestül-lelkestül. Ebben is példa számunkra Szűz Mária és Szent…
AZ IMÁDKOZÓ FÉRJ
E feleséged olyan, akár egy kert. Gondozásra van szüksége, hogy megfelelő állapotban maradjon. A virágokat is öntözni kell, hogy szépen kinyíljanak. Kerítést kell építeni a szép kert köré. Ne vess a kerítésen kívülre, légy hű. Irtsd a kártevőket, a gazt…
Böjte Csaba levele férfiaknak
A negyven év alatti férfiak 70 százalékának nincs gyermeke – derül ki a 2016-os mikrocenzus adataiból. A statisztikai adat megdöbbentő, de csak elsőre, hiszen a 25-30 év közötti nők 71 százaléka is gyermektelen még.” Olvassuk a 2018 májusi második heti…
Vasárnap! (A Szent Család: Jézus, Mária és József ünnepe)
Az én Jézusom a Krisztus, aki ott feküdt a jászolban, amikor a pásztorok: „Gyorsan útra keltek és megtalálták, Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Gyermeket.” (Lk 2, 16) S a mának felsikoltó kérdése: követik – e, ezt a pásztorok által…
A tánc (egy nászajándék)
Mintha álmodnék: Az idő újra a táncparkett mellé repít… Nézem, ahogy ők ketten táncolnak. A fiú forgatja a lányt, aki kecsesen időnként társa karjába simul, aztán váratlanul, kacéran szemébe néz. Máskor nagy lendülettel fordul meg a fiú körül. Sugárzik az…
Nyissuk fel a gyerekszemeket: utazós bingó keresztény verzióban
Istennel nemcsak a templomban találkozhatunk, és nemcsak a saját városunkban, hanem az utunk során mindenütt fellelhetünk nyomokat, amik Őrá vagy a szentekre emlékeztetnek. Itt a nyár, a nyaralások, utazások időszaka. Gyerekekkel útra kelni nagyon jó, de nekik sokszor végtelenül hosszú…
Gyökössy Endre: Így szeresd gyermekedet!
Tedd a Bibliádba ezt a levelet, szülőtestvérem, s ha gyermekedért imádkozol, ne felejtkezz el azért könyörögni, hogy hited soha meg ne rendüljön a gyermek Atyjában, akié gyermeked, a teremtés és a megváltás jogán, akinek célja van vele – s veled.…
Édesanya reggeli imája
Teremtő Istenem, hálát adok Neked a mai napért! Azért, hogy ma reggel a gyermekeim és én is felébredtünk. Hálát adok azért, mert van tiszta levegő, amit be tudunk szívni. Jó Föld alattunk, amire lábunkat tehetjük, és amibe ültethetünk. Van tiszta…
Közös családi ima Szentestére
Az ima nyomtatáshoz INNEN letölthető PDF formátumban Családfő: Könyörögjünk! Istenünk, te az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad és még csodálatosabban megújítottad. Add, kérünk, hogy részesedjünk Fiad istenségében, aki szeretetből magára vette emberi természetünket. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,…
Imák az otthonért
Mindenki ismeri a Házi áldást. Megvehetjük képeslapokon, szőtteseken, sőt mindenféle modern verzióban is. Divat lett újra ilyesmit tenni a falra, és ehhez a világ is próbálja a maga vonalát hozzátenni. Akik Istent nem szeretnék hazavinni, feltehetnek mindenféle falimatricát, amik a családról…